nb1.hu

A Vasas négy sérültje is visszatérhet a szezonkezdetre

Budapest - Hárman felkészülési mérkőzésen dőltek ki.

A szombati Soroksár elleni felkészülési mérkőzés nem múlt el sérülések nélkül. Benesnek, Szivacskinak és Egerszeginek is kényszerből kellett elhagynia a pályát. Berecz migrénes fejfájás miatt nem játszott – írja a vasasfc.hu
 
A mérkőzés 70. percében Vít Benes maradt a földön a Soroksár térfelének közepén. Bár játékosaink szabálytalanságot reklamáltak, de a játékvezető tovább engedte a játékot, és ebből a kontrából született meg – középhátvédünk nélkül – a Soroksár győztes találata. Ahogyan Vít feküdt perceken keresztül a fagyos műfüvön, és fájlalta combját, nem sok jót ígért. Helyére, ellenfelünk második gólját követően Vaskó Tamás érkezett.
 
A találkozó után beszéltünk a cseh védőnkkel, aki megnyugtatott mindenkit, hogy nem komoly a sérülése, csak az ijedtség volt nagy, így nem lesz akadálya annak, hogy egy hét múlva a Videoton elleni bajnoki mérkőzésen pályára léphessen Felcsúton.
 
Az első félidő 40. percében Egerszegi Tamás sántikált le a pályáról, és helyét Laczkó Zsolt foglalta el. Tomi elmondta, hogy begyulladt a sarka, így pár napot pihentetnie kell, ám remélhetőleg ő is tudja vállalni a játékot a Videoton ellen.
 
A szünetben térdfájdalmak miatt el kellett hagynia a pályát Szivacski Donátnak is. Az ő állapotáról a vizsgálatok után tudunk majd beszámolni.
 
Hiányzott a Soroksár elleni kezdőcsapatból Berecz Zsombor. Sajnos középpályásunk nagyon erős migrénes fejfájás miatt nem léphetett pályára.
 

Kalmár góllal, a DAC győzelemmel kezdte a tavaszt – videó – NB1.hu

Szenyice – A dunaszerdahelyiek feljöttek a dobogóra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC