nb1.hu

A 100 gólos ünnepelt vezette győzelemre az MTK-t a Vasas ellen

Budapest – Azért nyertek a hazaiak, mert Kanta József náluk játszott.

 

MTK-Vasas 1-0

 

Kanta Józsefet, az MTK csapatkapitányát köszöntötték a kezdés előtt, mert az előző fordulóban megszerezte a 100. gólját az NB I-ben. Viszont azért is lehetett volna ünnepelni a karmestert, hogy mennyi gólpasszt adott már a pályafutása során, vagy mennyi olyan támadást indított el vagy komponált szinte végig, aminek a végén a csapata betalált az ellenfél kapujába.

 

Kanta József igazi irányító, a kék-fehérek kortárs ékköve, aki a Vasas ellen is bőszen lődözte be a labdákat az ellenfél tizenhatosára. Szinte mindegyik szabadrúgása veszélyes volt, az egyik ravasz lövésénél Nagy Gergely bravúrral védte a bal alsó sarokba tartó labdát. A 42. percben viszont már a kapus sem tudott segíteni a csapatán, mert a beívelés után Ramos megszerezte a vezetést a hazaiaknak, akik az életükért, azaz a bennmaradásért küzdenek.

 

Az NB I-es bajnokság állása

OTP Bank Liga 2016/2017

 

Fordulás után fokozatosan változott meg a játék képe. Torghellét véleményes szituációban állították meg lesen a Vasas tizenhatosán belül, majd innentől kezdve egyre többször kerültek az angyalföldiek is az MTK tizenhatosának az előterébe vagy éppen a kapu elé. Ordító ziccert azonban nem tudtak kidolgozni a piros-kékek.

 

Sőt, az utolsó pillanatokban Torghelle remek kiugratása után Kolomoiets előtt adódott a meccs helyzete, de annyira ügyetlenül tolta meg a labdát, hogy Nagy elé vetődve le tudta szedni a lábáról a labdát.

 

Az MTK azért nyert, mert volt egy karmestere, míg az angyalföldieknek nem.

 

 

MTK Budapest-Vasas 1-0 (1-0)

G.:Ramos (42.)

MTK Budapest:Petkovic – Baki, Poór, Grgic, Vadnai – Vass Á., Kanta J. – Vogyicska (Nikházi, 68.), Kolomojec (Borbély, 90.), Ramos (Gera D., 75.) – Torghelle

Vasas:Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Risztevszki – Szivacski, Korcsmár (Kleisz, a szünetben), Berecz, Hangya – Remili (Gál B., 61.), Saglik, Ádám (Király B., 68.)

Sárga lap:Ramos (13.), Kanta J. (68.), illetve Korcsmár (41.), Kolomojec (53.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC