NB2 logó
NB3 logó
Bajnokok Ligéjamecsekeredményektabella

BL: gálázott a Liverpool, botlott a Real és a Dortmund

Simon Zoltán - 2017. október 18. szerda 07:25
Európa – Beszámoló a kedd esti BL-meccsekről. Tabellák!

A Tottenham Hotspur 1–1-es döntetlent játszott kedden a BL-címvédő Real Madrid otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A Borussia Dortmund meglepetésre csak 1-1-es döntetlent ért el kedden az APOEL vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.


A ciprusi gárda szerzett vezetést a második félidőben, s bár a németek hamar egyenlítettek, fordítaniuk már nem sikerült. A hazai csapatban a magyar válogatott Sallai Roland a 72. percben csereként lépett pályára.

A csoport rangadóján szintén 1-1-es döntetlen született a Real Madrid és a Tottenham Hotspur között. A jó iramú mérkőzésen a vendég angolok akár a győzelmet is megszerezhették volna, de Navas kétszer is nagyot védett. A két gárda így egyaránt hat ponttal előzi meg a másik két csapatot.


A játéknap másik nagy presztízsű találkozóján a Manchester City 2-1-re felülmúlta a Napolit, amely korán kétgólos hátrányba került, s az első félidőben még büntetőből sem sikerült szépítenie. A szigetországiak sikerükkel százszázalékosak maradtak.

A másik magyar érdekeltségű csapat, az RB Leipzig megszerezte első győzelmét a legrangosabb európai kupasorozatban, ugyanis 3-2-re legyőzte a vendég Portót. A német együttes kapuját a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter védte. Ebben a négyesben hibátlan maradt a Besiktas, amely ezúttal 2-1-re nyert az AS Monaco otthonában.
 

Szalai Ádám egy szót írt Storck távozásáról - kép - NB1.hu

Szalai üzenete Storcknak

A legtöbb gól Mariborban esett, ahol a Liverpool 7-0-ra kiütötte szlovén vendéglátóját.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

E csoport:
Maribor (szlovén)-FC Liverpool (angol) 0-7 (0-4)
Gól: Firmino (4., 54.), Coutinho (13.), Salah (19., 40.), Oxlade-Chamberlain (86.), Alexander-Arnold (90.)

Szpartak Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol) 5-1 (1-1)
Gól: Promes (18., 90.), Melgarejo (58.), Glusakov (67.), Adriano (74.), illetve Kjaer (31.)

Az állás: 1. FC Liverpool 5 pont (10-3), 2. Szpartak Moszkva 5 (7-3), 3. Sevilla 4, Maribor 1

F csoport:
Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (1-1)
Gól: Berghuis (8.), illetve Bernard (24., 54.)
Piros lap: Rakickij (75., Sahtar Donyeck)

Manchester City (angol)-SSC Napoli (olasz) 2-1 (2-0)
Gól: Sterling (9.), Gabriel Jesus (13.), illetve Diawara (73., 11-esből)

Az állás: 1. Manchester City 9, 2. Sahtar Donyeck 6, 3. SSC Napoli 3, 4. Feyenoord 0

G csoport:
RB Leipzig (német)-FC Porto (portugál) 3-2 (3-2)
Gól: Orban (8.), Forsberg (38.), Augustin (41.), illetve Aboubakar (18.), Marcano (44.)

AS Monaco (francia)-Besiktas (török) 1-2 (1-1)
Gól: Falcao (30.), illetve Tosun (34., 54.)

Az állás: 1. Besiktas 9, 2. RB Leipzig 4, 3. FC Porto 3, 4. AS Monaco 1

H csoport:
Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (1-1)

Gól: Ronaldo (42., 11-esből), illetve Varane (28., öngól)

APOEL (ciprusi)-Borussia Dortmund (német) 1-1 (0-0)
Gól: Pote (62.), illetve Szokratisz (67.)

Az állás: 1. Tottenham Hotspur és Real Madrid 7 (7-2), 3. Borussia Dortmund 1 (3-7), 4. APOEL 1 (1-7)

 

„Miért?" - az utolsó meccsre járókért! - NB1.hu

MLSZ-büntetések

Cikk hozzászólások száma: 10

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
A selejt bosszúja
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Videoton FC35
2Ferencvárosi TC35
3DVSC25
4Budapest Honvéd25
5Újpest FC22
6DVTK21
7Vasas FC21
8Paksi FC21
9Puskás Akadémia FC19
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő16
11Swietelski Haladás11
12Mezőkövesd Zsóry FC11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!