nb1.hu

Újabb támadást intéztek a Slovan ultrái a magyarság ellen

A meccsek meccse lesz vasárnap!

Vasárnap 15 órától kerül sor a szlovák bajnokság legnagyobb rangadójára, a Slovan-DAC találkozóra. A bajnokságot az idén 100 éves pozsonyiak vezetik 61 ponttal, a harmadik dunaszerdahelyiek eddig 45-öt gyűjtöttek.
 
A szakmai tényezők mellett társadalmi- és egyéb okok miatt is kiemelkedik a többi közül a két gárda csatája, mégpedig azért, mert a Dunaszerdahely a felvidéki magyarság legnépszerűbb gárdája és ezt nehezen viselik a szlovákok, legfőképpen a pozsonyi ultrák. 
 

Ehhez kapcsolódik szervesen, hogy mint azt a múlt heti, Szlovákia-Magyarország Eb-selejtező kapcsán megírtuk, a Slovan fanatikusai támadást indítottak a Nagyszombat főterén a meccs előtt hangolódó magyarok ellen, de az újpestiekből, diósgyőriekből, pécsiekből, győriekből és angyalföldiekből álló magyar hadtest felvette volna velük a harcot, mire a pozsonyiak a kommandósok mögé futottak.
 

Most viszont már ismét keménykednek, a neten újra mongoloknak nevezték a dunaszerdahelyieket (és ezáltal a magyarokat is) és kiemelten készülnek a vasárnapi rangadóra. Az nb1.hu egyébként felvidéki, magyar forrásokból úgy értesült, a DAC hívei is a lehető legnagyobb számban lesznek ott a mérkőzésen, már csak azért is, mert az új pozsonyi arénában értelemszerűen még nem volt alkalmuk leszurkolni a hazaiakat.
 

A Slovan fanjai egyébként a héten az edzéseken is megjelentek és további megjelenést terveznek, miközben nagy erőkkel próbálnak meg újabb híveket mozgósítani a soraikba.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC