NB2 logó
NB3 logó
Nagy ÁdámMagyar AranylabdaMagyar Aranylabda 2016

Olvasóink segítségével adtuk át Nagy Ádámnak a Magyar Aranylabdát

Simon Zoltán - 2017. április 10. hétfõ 18:54
Bologna – A győztes üzent is valamit a magyar fociszurkolóknak.

Az nb1.hu 1999-es megalapítása óta gondozza a Magyar Aranylabdát, amely alapító- és örökős főszerkesztőnk, az öt éve elhunyt Imre Mátyás találmánya. A 2016-os győztes Nagy Ádám (a legjobb utánpótlás játékos is ő lett), a magyar válogatott és a Bologna középpályása lett a futballal foglalkozó szakírók, televíziós riporterek és szerkesztőségek szavazatai alapján.

 

Nagy Ádámnak vasárnap, a Bologna-Roma mérkőzés után adtunk át a díjat hűséges olvasóink segítségével. Soha nem szerettük a megszokott dolgokat, ezért esett erre a megoldásra a választásunk.

 

Magyar Aranylabda 2016 - A végső eredményhirdetés - NB1.hu

Nagy Ádám nyerte a Magyar Aranylabdát

„Nagyon köszönöm a díjat, nagy megtiszteltetés számomra, hogy én nyerhettem meg. Mindent megteszek azért, hogy a sikerem ne csak egyszeri alkalom legyen, hanem még máskor is megnyerjem a szavazást. Büszkeséggel tölt el, hogy a labdarúgással foglalkozó szakírók úgy gondolták, hogy én voltam a legjobb magyar labdarúgó az előző évben. Az első idényemben már több, mint húsz meccset játszottam a Bolognában, de pontosan látom és tudom, hogy miben kell még fejlődnöm, annak ellenére, hogy voltak olyan szegmensek, amelyekben sikerült előre lépnem. A Bologna mind szakmailag, mind a mindennapi élet tekintetében remek választásnak bizonyult. A szerződésem négy plusz egy évre szól, de nem bánnám, ha hamarosan még erősebb csapatba tudnék szerződni. Megragadnám az alkalmat, hogy üdvözöljek minden magyar szurkolót, akiknek szeretném megköszönni a rengeteg szeretet és törődést, amit kapok tőlük.”

 

A győztesről készült elemzés a linkre kattintva olvasható.

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 10. 16. 17:28

A végén jött a csattanó a magyar U19-es válogatott meccsén

Ausztriával csaptak össze a fiataljaink.
2018. 10. 16. 16:10

Ilyen durván szidalmazta Kleinheisler László a bírót - videó

Elszakadt a cérna a magyar válogatott játékosnál.
2018. 10. 16. 15:34

Újabb csapás: nagyon súlyosan megsérült a DVTK kulcsembere

Hosszú kihagyás vár a miskolci futballistára.
2018. 10. 16. 14:01

Soha nem látott angol válogatott alázta meg a spanyolokat

Méghozzá több szempontból.
2018. 10. 16. 12:47

ETO: új csapatot jelentettek be!

Méghozzá legendásat.
2018. 10. 16. 09:10

Nincsen hitelesítve a stadion, ezért idegenben kell játszani

A másik klub is belegyezett a cserébe.
2018. 10. 16. 18:11

Egy gól és piros lap a rangadón - videó

A kiállítás nagyon megnehezítette a vendégek dolgát.
2018. 10. 16. 16:48

Őrületes csata és hét gól a bajnokin - videó

Fordulatokban bővelkedett az összecsapás.
2018. 10. 16. 12:31

Bővült a Loki kerete

Herczeg András joggal reménykedhet.
2018. 10. 16. 11:11

Sergio Ramos megtaposta a duplázót – videó

Nem kellett volna már a pályán lennie a saját góljánál.
2018. 10. 16. 10:35

Nagy Ádám és a fókuszvesztés

Magunknak köszönhetünk mindent.
2018. 10. 16. 09:18

Kubatov Gábor fontos döntést hozott meg

Hivatalos bejelentést tett.
2018. 10. 15. 14:30

Képeken az Újpest és az újonc meccse - fotók

Felkészülési meccset vívtak a lila-fehérek.
2018. 10. 15. 14:05

Megváltozott a ZTE-Vasas kezdési időpontja

Közvetíti a meccset a televízió.
2018. 10. 16. 12:37

Így dőlt el a Vidi-Puskás a legvégén - videó

Három gól volt a mérkőzésen.
2018. 10. 16. 09:30

Pöpec gólokkal intézte a Kecskemét a SZEOL-t - videó

Méghozzá kettővel!
2018. 10. 16. 09:04

Sajnos igaza van Nagy Dominiknak

Minden ül, amit az első gól szerzője mondott.
2018. 10. 16. 08:39

Eladhatta magát a válogatott kispesti újonca

Baráth Botond hamarosan leléphet Kispestről.
2018. 10. 16. 08:03

Joachim Löwnek találkoznia kellett a szövetség elnökével

Megkérdezték tőle, hogy lemond-e.
2018. 10. 16. 06:01

Két játékost igazolna a Barcelona

Mindketten nagyon fiatalok.
2018. 10. 16. 04:11

Sorra dőlnek ki a Barca középső védői

Lassan nem marad játékosuk.
2018. 10. 16. 02:39

Győzött a csalódottság - visszavonul az Arsenal-védő

Tv-interjúban jelentette be a döntését.
2018. 10. 16. 01:09

Keddi foci: két válogatottunk is Eb-selejtezőt játszik

Brazília-Argentína és Franciaország-Németország is lesz.
2018. 10. 15. 23:14

Rossi beszólt a játékosainak és lehet, hogy Dzsudzsáknak üzent

Dühösen, elkeseredetten értékelt a kapitány.
2018. 10. 15. 22:59

Nemzetek Ligája: idegenben verték a spanyolokat az angolok

Az összes hétfői eredmény egy helyen.
2018. 10. 15. 22:50

Hihetetlen Finnország

Egyetlen pontra van szükségük.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC24
2Budapest Honvéd19
3MTK Budapest17
4Paksi FC16
5MOL Vidi FC15
6Mezőkövesd Zsóry FC15
7DVSC14
8Újpest FC13
9Puskás Akadémia FC8
10Kisvárda Master Good8
11DVTK6
12Szombathelyi Haladás5
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!