NB2 logó
NB3 logó
Aranylabda20. Magyar AranylabdaMagyar Aranylabdaszavazás

Jön a 20. Magyar Aranylabda-szavazás!

Simon Zoltán - 2018. február 10. szombat 13:06
Magyarország - Meglepetés kategóriával készülünk.
Honlapunk alapítója- és örökös főszerkesztője, az öt évvel ezelőtt elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre a Magyar Aranylabda díját, amelyet az nb1.hu 1999-es megalapítása óta gondoz. Az elismerés nagyságát két tényező jelzi igazán. Az egyik, hogy első és egyben legtöbbször győztes, Király Gábor, a róla elnevezett sportcentrumában külön vitrinben őrzi a trófeákat, a másik a szavazók nagysága.
 
Az nb1.hu minden évben a legelismertebb, legjobb, futballal foglalkozó szakírókat és műhelyeket kéri fel a voksolásra, olyan kollégákat és közösségeket, akiknek csak köszönettel tartozunk, és akiktől mind a mai napig csak tanulhatunk.
 
Idén hat kategóriában kérjük meg a kollégákat voksaik leadására. Az első helyezett 7, a második 5, a harmadik 3 pontot kapott. De mivel ez lesz a 20. alkalom, készülünk egy kis meglepetéssel is.
 
Íme, a tavalyi Aranylabda-szavazás végső sorrendje, emlékeztetőül. További részletekkel folyamatosan jelentkezünk majd.
 
 
 
Íme, az abszolút kategória, a Magyar Aranylabda 2016 végeredménye
 
1. Nagy Ádám 156 pont
 
2. Gera Zoltán 122 pont
 
3. Nikolics Nemanja 106 pont
 
 
 
 
 
Íme, a szavazók és a szavazataik, beérkezési sorrendben
 
 
 
Sinkovics Gábor – Nemzeti Sport, főmunkatárs
 
1. Nagy Ádám, 2. Nikolics Nemanja, 3. Huszti Szabolcs
 
 
 
csakfoci.hu
 
1. Gera Zoltán, 2. Nagy Ádám, 3. Kádár Tamás
 
 
 
Rodics Dániel - MTI
 
1. Nikolics Nemanja, 2. Gyurcsó Ádám, 3. Nagy Ádám
 
 
 
Németh Attila Blikk - rovatvezető
 
1. Nikolics Nemanja, 2. Nagy Ádám, 3. Szalai Ádám
 
 
 
Bodnár Zalán fourfourtwo.hu – főszerkesztő
 
1. Kádár Tamás, 2. Nagy Ádám, 3. Gera Zoltán
 
 
 
Pajor-Gyulai László – az nb1.hu korábbi főszerkesztője
 
1. Király Gábor, 2. Gulácsi Péter, 3. Nagy Ádám
 
 
 
Őszi Ádám focilub.hu - főszerkesztő
 
1. Nikolics Nemanja, 2. Király Gábor, 3. Lang Ádám
 
 
 
Gergelics József - MTI
 
1. Nagy Ádám, 2. Szalai Ádám, 3. Király Gábor
 
 
 
Kárpáti Balázs – sportmenu.net
 
1. Gera Zoltán 2. Szalai Ádám 3. Nagy Ádám
 
 
 
Presztízs Sport
 
1. Gera Zoltán, 2. Nagy Ádám, 3. Szalai Ádám
 
 
 
Göbölyös Gábor MTI
 
1. Huszti Szabolcs, 2. Nagy Ádám, 3. Nikolics Nemanja
 
 
 
Fehér György – mifocink.com
 
1. Huszti Szabolcs, 2. Gera Zoltán, 3. Nikolics Nemanja
 
 
 
Papp Győző Kisalföld - rovatvezető
 
1. Gera Zoltán, 2. Király Gábor, 3. Guzmics Richárd
 
 
 
Andics Gábor (Sport plusz, főszerkesztő-helyettes)
 
1. Juhász Roland, 2. Gera Zoltán, 3. Szalai Ádám
 
 
 
Kálnoki Kis Attila 24.hu – rovatvezető
 
1, Nagy Ádám, 2, Nemanja Nikolics, 3, Gera Zoltán
 
 
 
Pál. T. Gábor – rangado.hu főszerkesztő
 
1. Nagy Ádám 2. Király Gábor 3.Guzmics Richárd
 
 
 
Origo – sportrovat
 
1. Gera Zoltán, 2. Király Gábor, 3. Nagy Ádám
 
 
 
Pietsch Tibor – Nemzeti Sport, főmunkatárs
 
1. Nikolics Nemanja, 2. Nagy Ádám, 3. Kádár Tamás
 
 
 
m4sport.hu
 
1. Gera Zoltán, 2. Nikolics Nemanja, 3. Huszti Szabolcs
 
 
 
Csillag Péter, Nemzeti Sport
 
1. Nagy Ádám, 2. Kádár Tamás, 3. Nikolics Nemanja
 
 
 
Ripost
 
1. Király Gábor, 2. Nagy Ádám, 3. Nikolics Nemanja
 
 
 
Filippov Gergely – Reggeli Start, szerkesztő
 
1. Huszti Szabolcs, 2. Nikolics Nemanja, 3. Gera Zoltán
 
 
 
Goal.com
 
1. Gera Zoltán, 2. Nagy Ádám, 3. Nikolics Nemanja
 
 
 
Ághassi Attila - Index
 
1. Nagy Ádám, 2. Szalai Ádám, 3. Huszti Szabolcs
 
 
 
Pum András – Vas Népe
 
1.   Király Gábor, 2. Gera Zoltán, 3. Guzmics Richárd
 
 
 
Turcsik Norbert – Bors
 
1. Nikolics Nemanja, 2. Nagy Ádám, 3. Dzsudzsák Balázs
 
 
 
Gelei József – Nemzeti Sport
 
1. Király Gábor, 2. Gera Zoltán, 3. Juhász Roland
 
 
 
Dr. Dénes Tamás InfóRádió
 
1. Gera Zoltán, 2. Király Gábor, 3. Nagy Ádám
 
 
 
Pór Károly – Nemzeti Sport Online
 
1. Király Gábor, 2. Nikolics Nemanja, 3. Nagy Ádám
 
 
 
Petur András Sport TV
 
1. Nikolics Nemanja, 2. Nagy Ádám, 3. Gera Zoltán
 
 
 
Lipcsei Betta Sport TV
 
1. Németh Krisztián, 2.  Dzsudzsák Balázs, 3. Huszti Szabolcs
 
 
 
Tóth Bálint – M4Sport
 
1. Király Gábor. 2. Nagy Ádám, 3. Kleinheisler László
 
 
 
Molnár Mátyás – M4 Sport
 
1. Nagy Ádám 2. Gulácsi Péter, 3. Király Gábor.
 
 
 
Vámos Tamás Sport plusz - szerkesztőségvezető
 
 1. Gera Zoltán, 2. Király Gábor, 3. Szalai Ádám
 

 

Burkovits Ferenc – Magyar Hírlap

1. Gulácsi Péter, 2. Gera Zoltán, 3. Juhász Roland

 

Lakat T. Károly

1. Gera Zoltán, 2. Király Gábor, 3. Nagy Ádám

 

CH Gáll András – Magyar Idők

1. Nagy Ádám, 2. Kleinheisler László, 3. Gera Zoltán

 

Horog László – Fejér Megyei Hírlap

1. Nagy Ádám, 2. Nikolics Nemanja, 3. Gera Zoltán

 

hatharom.com

1. Nagy Ádám, 2. Nikolics Nemanja, 3. Gera Zoltán

 

Sport365.hu

1. Nikolics Nemanja, 2.  Nagy Ádám 3. Gera Zoltán

 

nb1.hu

1. Nikolics Nemanja, 2. Nagy Ádám, 3. Gera Zoltán

Cikk hozzászólások száma: 3

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 05. 20. 23:11

Ötgólos meccs döntött a Lazio és az Inter között a BL-indulásról - videó, végeredmény

Olaszország - Kispadról is kiállítottak, a Roma nem foglalkozott velük.
2018. 05. 20. 22:57

Iniesta könnyei: búcsú győzelemmel - videó, végeredmény.

Barcelona - Elköszönt egy emberfeletti.
2018. 05. 20. 22:02

Real-Bayern csak az 5. helyért: döntős a Puskás Akadémia!

Felcsút - A Honvéd akadémiája utolsó is lehet.
2018. 05. 20. 21:43

Angliából igazolna a PSG

Párizs - A L'Equipe szellőztette meg a sztorit.
2018. 05. 20. 21:34

9 gól volt az MTK meccsén

Magyarország - Mint falat kenyér, úgy kellett a hazaiaknak a siker.
2018. 05. 20. 20:45

Nem kegyelmezett a Napoli, megvan a harmadik kieső is

Olaszország - Rómaiak végső harcai!
2018. 05. 20. 20:26

Atlético: Torres azért kapott sárgát, mert megcsókolták a szurkolók gólörömében – videó

Madrid – Duplázott, nem nyertek, másodikok. Eredmények, tabella!
2018. 05. 20. 19:48

NB III: 10 gól volt az MTK meccsén - eredmények, tabella

Magyarország - Második otthonában nyert a bajnok.
2018. 05. 20. 19:37

Parádés góljai vannak a Liverpool "első nyári igazolásának" - videó

Liverpool - Franciaországból erősíthet a BL-döntős.
2018. 05. 20. 18:59

Kondás Elemér visszatérhet az NB I-be - eredmények, tabella!

Magyarország - 4 gól volt a Csaba-Szparin.
2018. 05. 20. 18:37

Egyre közelebb az aranyérem: nagyot füstölt az Ultras Videoton - videó

Budapest - Élvezték azt is, hogy hármat vágtak a Vasasnak.
2018. 05. 20. 18:11

Feljuthat a Kisvárda - élő eredménykövetés, élő tabella

Magyarország - Fontos forduló van!
2018. 05. 20. 17:58

Újabb kemény üzenet Thomas Dollnak

Budapest - Nem csak edzőt cserélnének.
2018. 05. 20. 17:17

Varga Roland vagy Davide Lanzafame lesz a gólkirály?

Magyarország - Ha megadták volna Novothny Soma gólját Szombathelyen...
2018. 05. 20. 16:58

Az Arsenal játékosára fáj a PSG foga

Párizs - Meglepő átigazolásra készülnek a franciák.
2018. 05. 20. 16:16

Sokkoló sérülés: egymást "aprították" a Hali-játékosok

Szombathely - Vezéráldozatokkal járt az Újpest elleni összecsapás.
2018. 05. 20. 16:03

Kigyulladt a Crvena csapatbusza a bajnoki cím ünneplése közben - videó

Belgrád - 5-1-re nyerték a utolsót, a bajnokságot meg utcahosszal.
2018. 05. 20. 15:42

Angliából érkezhet Griezmann utódja!

Madrid - Az Atlético Madridnál felkészültek a legrosszabb forgatókönyvre is.
NB2
9 gól az MTK meccsén

9 gól az MTK meccsén

Magyarország - Mint falat kenyér, úgy kellett a hazaiaknak a siker.
NB I-es a Kisvárda - helyszínről jelentik

NB I-es a Kisvárda - helyszínről jelentik

Kisvárda - Együtt énekeltek a szurkolókkal.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC65
2Ferencvárosi TC62
3Budapest Honvéd44
4DVSC43
5Újpest FC43
6Paksi FC42
7Puskás Akadémia FC39
8Mezőkövesd Zsóry FC37
9Swietelski Haladás35
10DVTK33
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő32
12Vasas FC31
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!