NB2 logó
NB3 logó
HonvédFerencvárosMagyar KupaThomas DollKleinheisler LászlóDavide Lanzafame

Doll és Lanzafame a kupameccs közben „haverkodtak” össze

Simon Zoltán - 2017. március 02. csütörtök 10:59
Budapest – A német elárulta, mitől lesz még jobb Kleinheisler.

Rengeteg kritika érte a Ferencvárost az eddigi tavaszi szereplése kapcsán, mégpedig azért, „mert csak” döntetlent ért el Debrecenben és ikszelt otthon a Videotonnal. A támadások kereszttüzébe amiatt került a csapat, hogy még nem rúgott gólt a bajnokságban. Kispesten viszont berámolt kettőt (akárcsak az odavágón), ezzel be is jutott a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé, így válva a sorozat legnagyobb esélyesévé. És fontos megjegyezni: az éremnek mindig két oldala van: a zöld-fehérek csak egy gólt kaptak a négy tavaszi meccsükön, pedig pályára léptek már Debrecenben, játszottak a bajnokság két legnagyobb esélyesével, ebből kétszer a listavezető Honvéddal. Thomas Doll vezetőedzővel tegnap este a Bozsik Stadionban beszélgettünk a lefújás után.

 

„Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk. Az volt a helyes döntés, hogy öt védővel, köztük három belsővel játszottunk. Ez nem azzal függ össze, hogy csak védekezni akartunk, de a Honvéd négyes sorral támadott a nehéz talajon, ezért nem akartunk a hazaiaknak területet engedni, hogy behatoljanak a mélységbe, és azt is el akartam kerülni, hogy a két belső védőm egy az egy elleni szituációkba kerüljön. Az első félidőben voltak olyan szakaszok, amikor szerkezeti problémáink voltak, nem úgy álltunk még fel, ahogyan elképzeltem. Fordulás után végleg rendeztük a sorainkat, semmit nem engedtünk meg a Honvédnak. A lehető legjobb pillanatban szereztük meg a második gólt, akkor dőlt el mindent. Nagyon nehéz pályán volt a meccs, a hazaiaknak ilyen talajon kellett volna négyet rúgniuk. A Honvéd viszont nagyon kompakt, nem véletlenül vezeti a bajnoki tabellát, nem hinném, hogy nagyon sok alakulat veri majd meg, főleg két góllal, ráadásul Kispesten.”

 

Bőven kellett Botka Endre a volt csapata elleni továbbjutáshoz - NB1.hu

A Honvéd egyik erőssége, hogy felívelt labdákkal építi fel a támadásait, mert Eppel Márton nagyon erős fizikailag, képes rengeteg párbajt megnyerni, Davide Lanzafame meg annyira technikás, hogy minden helyzetben képes megtartani a labdákat és remekül megjátszani azokat. Tegnap viszont ez nem így történt.

 

„Számunkra az volt a fontos, hogy fogjuk a kispestieket, még akkor is, ha valamelyik támadójuk el tud szakadni az emberétől. Az elv az volt, hogy közel legyünk egymáshoz, mindig legyen valaki, aki azonnal be tud segíteni a másiknak. A játékosaim jól hajtották végre a feladataikat, a taktikát már hétfőn megbeszéltük. Eddig négy védővel játszottunk, most öttel, ez remek húzásnak bizonyult.”

 

A meccsen úgy tűnt, Doll és Lanzafame összeszólalkoztak. A tréner szerint viszont baráti beszélgetés történt. De mindezt persze mosolyogva mondta.

 

„Olaszul beszéltünk. Meg akarjuk látogatni egymást, szívesen elutaznék hozzá Olaszországba, jelezte, hogy örömmel lát, mivel hatalmas olasz fanatikus vagyok.”

 

Így verte ki a Fradi a Honvédot a kupából, Böde a szakkommentátor - NB1.hu

Kleinheisler László jól játszott a tegnapi mérkőzésen, a szünet után viszont még jobban. Doll elárulta, mi kell ahhoz, hogy még jobban kiemelkedjen a magyar mezőnyből.

 

„Ismerjük Lacit, nagyon jó focista, minőséggel bír. A második félidőben szabaddá tudta magát tenni a pályán. Nagyon sokat dolgozik, nagyon sokat fut, rengeteg kilométert tesz meg. Nagyon fiatal még, több rutint és belső nyugalmat kell szereznie és akkor még nagyobbat fog robbanni, mert remek testfelépítésű játékos. Mindent nagyon gyorsan akar megcsinálni, de néha fontosabb lenne kicsit lassítania a játékot, összejátszani valakivel, de a fordulás után már így futballozott, nagyon okosan indította el például a gólpasszt adó Lovrencsics Gergőt a második gólunk előtt.”

 

 

Cikk hozzászólások száma: 0

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
A szünetben
KERINGER ZSOLT
Tavasz 2017
TABELLA
1Videoton FC44
2Budapest Honvéd FC41
3Vasas FC38
4Ferencvárosi TC38
5Paksi FC33
6Swietelsky Haladás32
7Mezőkövesd Zsóry FC31
8Újpest FC31
9MTK Budapest FC26
10DVSC-TEVA24
11Diósgyőri VTK21
12Gyirmót FC Győr16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!