nb1.hu

A Slovan elnökét zavarta a DAC magyar nyelvű beharangozója

Pozsony – Hoppá: a szlovákok elítélik a kollektív bűnösség elvét.

Nyilatkozatban reagált a Slovan vezetősége, többek között ifj. Ivan Kmotrík a DAC – Slovan mérkőzésen történt vendégszektor kiürítésére – számol be róla a sportolunk.sk.

 

 

„Elítélem a dunaszerdahelyi szervezők viselkedését szurkolóinkkal szemben. A szervező FC DAC 1904 hozzáállása a szurkolóinkhoz teljesen mértéktelen volt. Úgy gondolom, ez ártott a mérkőzésnek és főleg a szurkolóinknak, akik a csapat után utaztak.“ – nyilatkozta Ivan Komtrík a klub honlapján.

 

 

Mivel a mérkőzés kiemelten rizikós volt, így a Slovan a törvény szerint csakis névre állította ki a mérkőzésre szóló belépőket. A klub szerint a szurkolók időben a stadionhoz értek, de a szervezők nem a törvény szerint végezték a beléptetést.Elmaradt a névszerinti igazoltatás és a személyes ellenőrzés. A biztonsági személyzet tagjai provokálták a nézőket, ugyanis azt mondogatták, hogy érdemes pár perc miatt eljönni?

 

 

A klub szintén nehezményezte, hogy pár nappal a mérkőzés előtt a videómegosztó csatornán magyarul jelent meg a mérkőzés beharangozója és a szurkolók ellenségként tekintenek a klubra. Ezt a Slovan szurkolói is érezték a beléptetés során.

 

 

A pozsonyi klub elítéli azt a döntést, miszerint kiürítették a vendégek lelátóját, továbbá a kollektív bűnösség alkalmazását. Felteszik a kérdést, a jövőben minden vendéglelátót kiürítenek, ha a nézők között lesz valaki, aki megszegi a törvényt?

 

Ez nem a Futball Faktor, hanem a valóság: szülőbunyó ifimeccsen – NB1.hu

Ez nem a Futball Faktor, hanem a valóság: szülőbunyó ifimeccsen

 

A Slovan továbbá szintén elítéli a szervezők kemény fellépését. Rámutatnak a tényre, miszerint mindkét szurkolói táborban alkalmaztak pirotechnikát, de a hangosbemondón csak a vendégeket figyelmeztették. A klub szerint már a szektor kiürítése során informálták a szurkolókat, hogy egy különvonat várja őket az állomáson és megállás nélkül Pozsonyba szállítja őket, pedig Dunaszerdahelyre egy menetrend szerinti járattal érkeztek. A továbbiakban a Slovan vezetői rossznak és nem megfelelőnek vélik a hazai rendezők fellépését.

 

“Én sem értem, miért küldték őket a pébe, hiszen csak az egyik közvetítő állást dobálták  meg petárdával, csak a saját kapusukat veszélyeztették, meg ugye mi az a két sérült rendőr. A letépett székek, meg úgy is már a bontás részei…” – írta a dunaszerdahelyi drukkerek csoportjában az egyik hozzászóló.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC