nb1.hu

20. Magyar Aranylabda: jön a szurkolói különdíj!

Magyarország – Már érkeznek a szavazatok.

 
Imre Mátyás, az nb1.hu alapítója- és örökös főszerkesztője még 1998-ban hívta életre a Magyar Aranylabda-díjat, melyet 1999 óta gondoz az nb1.hu. A díj értékét az teszi azzá, ami, hogy a legtöbbszörös, ötszörös győztes Király Gábor például külön vitrinben őrzi a trófeákat a saját sportcentrumában, melyek azért lehetnek ennyire fontosak a számára, mert a kiemelten a magyar labdarúgással foglalkozó újságírók és szerkesztőségek voksolnak. 
 
Maga a szavazás és a végeredmények publikálása áttolódott közvetetlenül a tavaszi bajnoki rajt elé, hogy még egyszer lehessen egyet nosztalgiázni az elmúlt éven.
 
Idén hat kategóriában kértül fel szavazásra azokat a  kollégákat és a szerkesztőségeket, akik 1999 óta mindig segítették a munkánkat, amit jelez, hogy például Dr. Dénes Tamás, a magyar labdarúgás egyik legfontosabb professzora, még vasárnap ebédidőben is azzal foglalkozott, hogy minél gördülékenyebben, minél pontosabban történjenek az események.
 
Ám a kollégák mellett rengeteget köszönhetünk a szurkolóknak is. Az idők folyamán nem egyszer tudósítottak nekünk meccsekről (akárcsak vezetők vagy éppen nem játszó futballisták), küldtek nekünk képeket, videókat, cikkeket, segítették eljutni az nb1.hu szerkesztőségének a tagjait különböző meccsekre, és tényleg mindig önzetlenül!
 
Ezért elérkezett az idő, hogy ne csak szavakkal, hanem végre igazi tettel is kifejezzük, hogy örökké hálásak maradunk nekik ezért.
 
A felsoroltak miatt hívtuk életre a Magyar Aranylabda Közönségszavazást!
 
További részletekkel hamarosan jelentkezünk!
 
 
 
A MAGYAR ARANYLABDA EDDIGI GYŐZTESEI
1998: Király Gábor (Hertha BSC) 
1999: Király Gábor (Hertha BSC) 
2000: Király Gábor (Hertha BSC) 
2001: Király Gábor (Hertha BSC)
2002: Lisztes Krisztián (Werder Bremen)
2003: Szabics Imre (VfB Stuttgart)
2004: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)
2005: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)
2006: Dárdai Pál (Hertha BSC)
2007: Hajnal Tamás (Karlsruhe)
2008: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund)
2009: Juhász Roland (Anderlecht)
2010: Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)
2011: Juhász Roland (Anderlecht)
2012: Szalai Ádám (1. FSV Mainz)
2013: Huszti Szabolcs (Hannover 96)
2014: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
2015: Király Gábor (Haladás)
2016: Nagy Ádám (Bologna)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC