ÍME, A SÉNYŐ BEJELENTÉSE? A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata új játékos érkezését jelentette be: Szokol Zsolt a svájci negyedosztályban […]
Szerdán jelentette be a Honvéd Egerszegi Tamás szerződtetését. A középpályás Paksról érkezett kölcsönbe, szombaton a III. Kerület ellen szerepelt először […]
ÍME, A CEGLÉD KÖZLEMÉNYE TAKÁCS KRISZTOFER IS CEGLÉDEN FOLYTATJA Klubunk leigazolta a Kecskeméti TE-től a 23 éves középpályás Takács […]
Sokkal jobb meccsen lenni, mint bárhol máshol a világon, mert a pálya illata, a szabad ég, ismerősök, haverok, kollégák, és […]
Átélhették azt, amit emberemlékezet óta nem: boldogok lehettek! Nem lettek bajnokok (azok 1977-ben voltak utoljára), nem nyerték meg a […]
16 óra óta tart a Vasas stadionavató ünnepsége, részletes beszámolóval később jelentkezünk. Kezdésként mutatjuk a DAC elleni meccs előtti szurkolóo […]
ÍME, A VASAS BEJELENTÉSE: "Elérkezett a nagy nap. Stadionon belül és kívül egyaránt színes programokkal adjuk át az új […]
BEVEZETŐ 1 Kétfajta sportújságíró létezik. Az egyik halmazba azok tartoznak, akik titkolják/nem vállalják fel, hogy melyik csapatnak, csapatoknak szurkolnak, a […]
Emléktáblát avattak kedden délelőtt Szepesi György újságíró, sportriporter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egykori vezetőségi tagja, a XIII. kerület díszpolgára […]
Újabb komoly bejelentést tett a Vasas: az angyalföldi klub meghosszabbította Murka Benedek szerződését, a fiatal játékossal hároméves kontraktust kötöttek. Íme […]
Erős Noellel szerződést kötött a Vasas. A Vasas Kubala Akadémia fiatal futballistája három évre szóló szerződés végére kanyarintotta oda az […]
Továbbra sincs megállás a Vasasnál. Az angyalföldi klub meghosszabbította Szivacski Donát szerződését. Szivacski az előző szezonban 2319 percet töltött a […]
Megkezdte a felkészülést az új bajnokságra a Vasas, Szanyó Károly vezetőedző kimondta azt a célt, amiről a szurkolók is álmodoznak. […]
Mozgalmasan telik a nyár a Vasasnál, az angyalföldi együttes sorra jelenti be az új játékosokat. Ezúttal Tóth Lászlóra csaptak le, […]
Hétfőn kezdődik a közös munka, majd egy nappal később, június 25 én a keret tagjai tesztmérkőzést játszanak 19 órakor […]
Íme, a Honvéd közleménye: A Bozsik Stadion újjáépítése miatt az előző szezon nagy részében már az MTK pályáján szerepelt […]
Íme, a Vasas közleménye: "A kapusként válogatottságig, Bundesliga-aranyéremig és három NB I-es bajnoki címig jutó szakember munkájával szeretné hozzásegíteni […]
A Blikk úgy tudja, a válogatottat szövetségi kapitányként háromszor is irányító focilegenda fia, ifjabb Mészöly Kálmán ellen végrehajtást kért a […]