Marten Kuusk távozik az Újpesttől – ezt a lila-fehér csapat jelentette be. A fővárosi csapat a lengyel másodosztályban edződő GKS […]
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Újpest és a Sepsi 0-0-s döntetlent játszott egymással pénteken. 8 gólig jutott a ZTE, […]
A ZTE, az MTK és az Újpest is felkészülési meccset játszott péntek délután. A zalaegerszegiek a testvéregyüttesük, a lendvai NK […]
Az Újpest is gőzerővel készül a bajnoki folytatásra. A lila-fehérek Törökországba utaztak edzőtáborba. A klubhonlapnak nyilatkozó Nebojsa Vignjevics vezetőedző elmondta, […]
Mindkét észt válogatott játékos, Märten Kuusk és Oliver Jürgens is eligazolhat az Újpesttől – szúrta ki a zte.hu. Az észt […]
Az Újpest utoljára október 21-én, a Kecskemét elleni hazai 5-3-as győzelmével nyert bajnokit. Ezután 7 meccsen 6 vereséget és 1 […]
Ahogy már korábban beszámoltunk róla, az Újpest FC január 9-21-ig Törökországban edzőtáborozik. A rutinos szerb védő nélkül folytatja a szezont […]
Pár napja jelentette be az Újpest, hogy Milos Kosanovic a tavaszi idényben már nem lesz a keret tagja. Az egyszeres […]
Az Újpest FC az NB I kilencedik helyéről várja a februári folytatást. A budapesti lila-fehérek számára is bő két hét […]
Az év végéhez közeledve az NB1.hu minden hónap legolvasottabb anyagát feleleveníti. Augusztus 5-i anyagunkban Nebojsa Vignjevics értékelt a Puskás Akadémia […]
A bajnokság előtt nyílt edzéssel, stadiontúrával, szurkolói ankéttal és sajtótájékoztatóval egybekötött összejövetelre került sor Újpesten. A fanatikusok köreiben bizakodó, azaz […]
Azeri sajtóértesülések szerint Matija Ljujicot ismét kölcsönadhatja az Újpest az azeri élvonalba – szúrta ki a zte.hu. A 30 éves […]
Az Újpest szombaton 4-0-ra kikapott a Kisvárdától az NB I-ben, így zsinórban a hetedik bajnokiján maradt nyeretlen és a 9. […]
Mint arról beszámoltunk, a Kisvárda 4-0-ra verte az Újpestet az NB I-ben szombaton. Kegyetlenül kiütötte a Kisvárda az Újpestet A […]
Az NB I 17. fordulójában a Kisvárda 4-0-ra verte az Újpestet. A kezdés előtt az volt a kérdés, zsinórban hat […]
A Ferencváros a Fiorentina elleni hazai döntetlennel továbbjutott az Európa-konferencialiga egyenes kieséses szakaszába. A mérkőzés után a vegyes zónában a […]
Csütörtök este a Fiorentina látogat a Groupama Arénába, a Ferencváros elleni Ekl-mérkőzésre. A vendégszektorban az olasz firenzeviola.it írása szerint a […]
Az Újpest FC hivatalos honlapján kiadott közleménye szerint a játékosok és a klub állja a fővárosi lila-fehér szurkolók jegyét a […]