A hétvégén a ZTE elleni hazai pályán elszenvedett 1-0-s vereséget követően tegnap hivatalosan is lemondott Mátyus János a Kisvárda FC […]
Kedden eldőlt, hogy Mátyus János távozott a Kisvárdától. Mátyus a döntését azzal indokolta, hogy nem tudta a csapatot kimozdítani a […]
Játékra alkalmas állapotba került a kisvárdai labdarúgóstadion gyepszőnyege, így a csapat az OTP Bank Liga tizedik fordulójában, október 21-én újra […]
Révész Attila volt az NB1.hu YouTube-csatornáján szerda délutántól látható Hétközi Forduló egyik vendége. A Kisvárda sportigazgatója elárulta a felvétel során, […]
Az 1az1 című műsorunk legutóbbi vendége Erős Gábor volt, aki jelenleg az NB II-es Budafokot irányítja. A beszélgetés elején a […]
Révész Attila a Kossuth Rádiónak nyilatkozva nem kívánt szakmai elemzésbe belemenni, de jelezte, hogy a döntésnek volt előzménye. „Nem minden […]
Milos Kruscsicsot idén március nevezték ki vezetőedzőnek a Kisvárda FC-nél, amellyel a a szerb szakember mérlege két győzelem, négy döntetlen […]
Mint arról beszámoltunk, a Kisvárda csapatánál Milos Kruscsics vette át a vezetőedzői posztot Török Lászlótól, és a másodedző, […]
A Kisvárda a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Révész Attila a Real Madridnál vendégeskedik. A sportigazgató a tervek szerint […]
Mint ismert, az NB I 3. helyén álló Kisvárdát négymillió forintra, illetve egy bajnoki meccsre szóló szektorbezárásra büntette az MLSZ […]
A Kisvárda már zsinórban ötödik éve oszlopos tagja a 12 csapatos NB I-nek, és annak ellenére javulást mutat évről évre, […]
A Kisvárda az előző szezonhoz hasonlóan a mostani idényben is jól szerepel az NB I-ben. A Várda 16 meccs alatt […]
Nem sikerült jól a Kisvárda évzárója az NB I-ben, hiszen a MOL Fehérvár otthonában 4-1-es vereségbe futott bele az előző […]
A Kisvárda szombaton a Vasast győzte le 2-0-ra, így megszakadt a három vereségből álló sorozata. A Várda Baráth öngóljával szerezte […]
Révész Attila hétfőn, a Kisvárda labdarúgócsapatának honlapján a klub sportigazgatójaként nyilatkozott arról, hogy a jövőben is a Török László, Erős […]
Egymás után háromszor kapott kia Kisvárda együttes az NB I-ben. A hétvégi Újpest ellen fiaskó után az edzői stáb felkínálta […]
Mint arról többször is beszámoltunk, Révész Attila sportigazgató májusban elárulta, távozik a Kisvárda éléről. Akkor még nem lehetett pontosan tudni, […]
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy az eddigi vezetőedző, Révész Attila (aki egyben sportigazgató a klubnál, ám saját elmondása szerint […]