Az elefántcsontparti támadó eddig 12 mérkőzésen szerepelt a DVSC színeiben és ezeken 1 gólt szerzett. DVSC A DVSC bejelentette, hogy […]
Osváth Attila a Paks honlapján búcsúzott el a klubtól, majd már ferencvárosi játékosként a FradiMédiának is megszólalt az átigazolás hátteréről. […]
Új játékossal bővült a Ferencváros kerete – erre Kubatov Gábor világított rá a Facebookon megosztott posztjában. A Fradi elnöke a […]
Többek között Varga Barnabás és Ötvös Bence után a Paks újabb játékosa igazolhat a Ferencváros együtteséhez. Sajtóértesülések szerint a címvédő […]
A Ferencváros Paksot 1–0-ra legyőzve a tabella második helyére jött fel, riválisát megelőzve két pontra megközelítette a listavezető Győrt. A […]
Skribek Alen ezt a szezont a Zalaegerszeg csapatában kezdte meg, a 24 éves labdarúgót a Paks adta kölcsön az egerszegieknek. […]
Vádliizom-szakadás miatt több hétig nem léphet pályára Böde Dániel, a labdarúgó Fizz Ligában második helyen álló, Magyar Kupa-címvédő Paksi FC […]
Újabb igazolást jelentett be a Videoton. Az élvonalból tavaly kieső székesfehérvári alakulat Paksról igazolt, ahol Köllő Kende az NB III-as […]
A mérkőzést megelőzően harmadik helyen álló Paksot fogadta, az 5. helyen álló Puskás Akadémia. I. félidő Rögtön a 6. percben […]
Hosszabb időre kidőlt a Paks tehetséges csatára, aki egy szerencsétlen edzésbaleset során szenvedett talpéltörést. Galambos János felépülése hónapokat vehet igénybe, […]
Általa jól ismert csapat ellen ünnepelheti 200. NB I-es bajnoki mérkőzését a Puskás Akadémia válogatott kapusa. Szappanos Péter a hétvégén […]
A Fizz Liga 3. helyét elfoglaló Paksi FC egyik kulcsjátékosát veszítette el a héten, miután Kinyik Ákos keresztszalag-szakadást szenvedett a […]
Haraszti Zsolt a tavaszi idényben az NB II-ben 11. helyen álló Vidiben játszik majd kölcsönben. Nem ismeretlen közegbe kerül a […]
Tíz év után visszakerülhet Székesfehérvárra Haraszti Zsolt. A Paks támadója sajtóhírek szerint a jövő héten tárgyal a Videotonnal, amelynek sportigazgatójával, […]
A Paris Saint-Germain lett 2025 legjobb klubcsapata az IFFHS-nél, amelynek 704 gárdát rangsoroló listáján legjobb magyar együttesként 39. az FTC […]
Az NB I-ben szereplő Paks hivatalos honlapján adott helyzetjelentést a Lodz ellen felkészülési mérkőzésen megsérülő Kinyik Ákosról. A lengyel LSK […]
Gőzerővel készülnek a tavaszi idényre az NB I-es csapatok, ezt jelzi, hogy kedden a magyar élvonal több csapatára is felkészülési […]
A Paks is pályára lépett vasárnap: Bognár György csapata az Európa-ligában 23. helyen álló Ludogoreccel vívott felkészülési mérkőzést. A paksi […]