Korábban a Balassagyarmat és a Makó is szomorú bejelentést tett, mindkét csapat visszalépett az NB III Közép csoportjáról. Ezúttal […]
Pénteken volt a 16. évfordulója annak, hogy az FTC a kizárása miatt lejátszotta az első NB II-es mérkőzését, akkor a […]
Január közepén előbb a marokkói, majd egy-két nappal később a magyar sajtóban is megjelent a hír, mely szerint az Újpest […]
Rendhagyó évet produkál az NB II idei kiírása, hiszen "csonka" bajnoki idényt rendeznek a másodosztályban, a Balmazújváros kizárása miatt. […]
Az Ózd az NB III Keleti csoportjában kezdte meg a 2019/2020-as szezont. A csapat a Tállya elleni mérkőzésre csupán fiatalokkal […]
Mint ahogy arról honlapunk többször is beszámolt, 2019. november 26-án a MLSZ Fegyelmi Bizottsága kizárta az NB III-as bajnokságból az […]
Mint ismeretes, kizárta az Ózdot az MLSZ az NB III-as bajnokságból és a Magyar Kupából is, de a helyiek nem […]
2017. június 4. történelmi napként marad meg a balmazújvárosi sportéletben. A másodosztályban szereplő Újváros a feljutásról döntő meccsen látta vendégül […]
Csütörtök délelőtt ülésezett Ózd város önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. Az ülés témája az ózdi labdarúgás helyzete volt, a […]
Honlapunkon már beszámoltunk arról, hogy az Ózdot kizárta az MLSZ. Az nso.hu értesülései szerint a döntés nem jogerős, a Borsod-Abaúj-Zemplén […]
Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy az MLSZ kizárta az Ózdot. Az ózdi együttes az előző fordulóban fiatalokkal állt ki a […]
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy a két novemberi válogatott mérkőzésen olyan sportszerűen […]
A Balmazújváros szerda délután a Dorogot fogadta az NB II-ben, a meccset a dorogiak nyerték meg 2-0-ra. Úgy fest, egy […]
Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó Szövetség kizárná CSU Craiovát az Európa-ligából azt követően, […]
Mint ismeretes, a Balmazújváros nem indulhat el a bajnokságban, míg a Vác és a Haladás megúszta a kizárást. ÍME, […]
Mint ismeretes, 19 csapatos lesz az NB II mezőnye, mert a Balmazújváros nem indulhat el a bajnokságban. Ez a fejlemény […]
Az olasz másodosztályban a feljutásért küzdő Palermo labdarúgócsapatának élvonalról szőtt álmai szertefoszlottak, ugyanis a klubot a harmadosztályba száműzték pénzügyi szabálytalanságok […]
Mint tegnap jeleztük, hatalmas a baj az utolsó Haladásnál. Sajtóhírek szerint csúsznak a fizetések, a szombathelyi közgyűlés rendkívüli ülésén úgy […]