A bajnoki versenyfutás szempontjából végülis hiába győzte le a múlt héten remek játékkal a Honvéd a Vasast. A kispestiek az […]
Vasárnap a feljutók rangadóján a Honvéd a duplázó Nyers Ádám vezérletével 3-1-re verte a Vasast. A kispesti győzelem miatt az […]
Csúcsrangadóval indult a 29. forduló az NB II-ben: a második helyen álló Honvéd az éllovas Vasast fogadta vasárnap délután. A […]
Nem akármilyen mérkőzésen dőlhet el a Merkantil Bank Liga első helye két fordulóval a vége előtt. A második Kispest vendége […]
A Simple Női NB I 21. fordulójának nyitómeccsén a Budapest Honvéd látogatott a kiesés ellen küzdő Viktoria FC együtteséhez. Az […]
Korábban az NB1.hu is beszámolt arról, hogy Feczkó Tamás, a Honvéd vezetőedzője annak ellenére távozhat az együttestől, hogy feljuttatta a […]
Pálinkás Gergő, a Kecskemét támadója az idény egyik legjobb csatárteljesítményét nyújtja, és úgy tűnik, komoly érdeklődés övezi a nyáron. Az […]
Bár Feczkó Tamás vasárnap még hárította a távozásáról szóló értesüléseket, azóta a Honvéd sportigazgatója is nyilatkozott a témában. Fórizs Sándor […]
Debrecenben és Kispesten is vannak fejlemények edzőkérdésben. De amíg előbbinél Sergio Navarro távolabb került a Loki kispadjától, addig Feczkó Tamás […]
Hivatalos Facebook-oldalán gratulált az NB II feljutóinak a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Marco Rossi azután posztolt, hogy korábbi együttese, a […]
Három év után tér vissza a Budapest Honvéd az NB I-be: a Szegeden kiharcolt 0-0 után a feljutás matematikailag is […]
Hét perc alatt alakult ki a 2-2-es végeredmény a Honvéd és a Pécs Simple Női Liga találkozóján a 20. fordulóban. […]
A Real Madrid nyerte az idei Puskás-Suzuki-kupát, a Puskás Akadémia a 7., a Budapest Honvéd a 6. helyen zárta a […]
A Budapest Honvéd három NB II-es idény után jutott vissza ismét az élvonalba. Az első tíz perc jóformán eltelt helyzetek […]
A Puskás Akadémia nem szerzett gólt a csoportkör során, egy pontot gyűjtve az utolsó helyen zárt, így a Juventus gárdájával […]
Fél kézzel már a jövő évi keret kialakításán munkálkodik annak a Budapest Honvédnak a vezetősége, amely egy Szeged elleni győzelemmel […]
Folytatódott a Puskás-Suzuki-kupa, pénteken a Budapest Honvéd is pályára lépett, amely megszerezte a győzelmet a Panathinaikosz ellen. A B-csoport küzdelmeivel […]
Öt év után újra elhódította a női Magyar Kupát az FTC-Telekom. A ferencvárosiak a fináléban a Budapest Honvéd ellen arattak […]