Pár nap múlva elrajtol az NB II, ennek apropóján a Honvéd kedden szurkolói ankétot tartott. Az eseményen Feczkó Tamás kijelentette, […]
A Videoton vezetőedzője a Monor elleni 3-0-ra megnyert edzőmeccs után értékelte a csapat állapotát. Boér Gábor szerint még nincs kész […]
A Merkantil Bank Liga 2025-26-os idénye egy hét múlva kezdődik. Az 1. forduló legpikánsabb párosítása a Videoton FC Fehérvár-Budapest Honvéd […]
A Videoton a Monor ellen, míg a Mezőkövesd a Füzesabony ellen tudta megőrizte kapuját a góltól. Videoton A Sóstói Stadionban […]
Hiába csatlakozott télen a Diósgyőri VTK-hoz Kállai Kevin és Kállai Zalán, a klub hivatalos közleményben tudatta, a testvérpár többé már […]
Az NB1.hu információi szerint az Budapest Honvéd fontolgatja, hogy szerződteti a Diósgyőr együttesétől Kállai Kevint. Úgy tudjuk, a kispestieknek feltett […]
Az indiai bajnokságban szereplő NorthEast United saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Jairo Samperiót. Jairo tavasszal a spanyol harmadosztályú […]
Davide Lanzafame kétszer nyert magyar bajnokságot, nyert Magyar Kupát, illetve kétszer is gólkirály lett az NB I-ben – mondhatni mindent […]
A Honvéd kétszer is pályán volt, míg a Szentlőrinc, Kozármisleny, Békéscsaba, Mezőkövesd és Karcag egyszer-egyszer. Budapest Honvéd A Honvéd sima […]
A másodosztályban is hamarosan elstartol a küzdelem. Az első forduló programjának egyik csúcspontja a Vidi-Honvéd rangadó lehet, ezt a mérkőzést […]
Az NB II-es kluboknál sem tétlenkedtek kedden. A Vidi programjában két edzőmeccs szerepelt, továbbá a Honvédról, a Vasasról és a […]
Tajti József halála után újabb elhunyt egykori játékosáról számolt be a Budapest Honvéd: 80 éves korában meghalt Tóth Gyula. A […]
Az NB1.hu értesülése szerint további egy évvel meghosszabbította Szamosi Ádám kölcsönszerződését a Budapest Honvéd. Ezt megerősítheti az is, hogy a […]
A Honvéd a Kecskemétet verte simán szombaton, a kispestiek mellett a Vasas és a Szeged játékosai is örülhettek. HONVÉD Nem […]
Sajtóhírek szerint eligazolhat a Parmától az együttes magyar válogatott védője, Balogh Botond. Ottani sajtóhírek szerint egy közvetlen rivális csapna le […]
Ihrig-Farkas Sebestyén iránt két NB II-es klub is komolyan érdeklődik. A támadó szerepe változó volt az előző idényben, most viszont […]
Az NB1.hu információi szerint a Honvédban folytatja pályafutását Gyurcsó Ádám, a 20-szoros magyar válogatott támadó. Gyurcsó legutóbb a ciprusi Anórthoszi […]
Csütörtökön az NB I-es Paks és az NB II-es Honvéd is felkészülési mérkőzést játszott. A Paks az azeri FC Sabah […]