FEHÉRVÁR Berki Marcell a Fehérvár FC-nél folytatja a pályafutását. A 19 éves, korosztályos válogatott labdarúgó 2018-ban a Vidiből igazolt Salzburgba, […]
Ma délelőtt a Kecskemét és az Újpest is felkészülési mérkőzést játszott. A fővárosi lila-fehérek az NB II-be feljutott BVSC-vel csaptak […]
Készül a következő szezonra a Kecskemét. A lila-fehér gárda az előző idényben a második helyen zárt az NB I-ben, így […]
A Kecskemét hivatalos honlapján közölte, hogy mikor lép pályára először a Konferencia-liga selejtezőjének második körében. A lilák ellenfele még nem […]
KECSKEMÉT A szlovéniai edzőtábor első edzőmeccsét az NK Aluminij ellen játszotta le Szabó István csapata. Sok lila-fehér helyzet adódott, […]
Néhány napja derült ki, hogy Matheus Leoni két és fél év után távozik a Kisvárdától. Ennek ellenére a brazil balhátvéd […]
PAKS Temesvári Attila a Paksnál folytatja a pályafutását. A 23 éves, két méter magas belső védő a Szegedtől igazolt Bognár […]
A Kecskemét második csapata is megkezdte a hangolást a következő idényre. A klubhonlap tájékoztatása szerint többen is távoztak a gárdától […]
Remekelt a KTE a 2022/23-as idényben: a lila-fehér gárda újoncként a második helyen zárt az NB I-ben, így nyáron a […]
Szerdán sorsoltak a Konferencia-ligában, az eseményen a DVSC, a ZTE és a Kecskemét is megkapta az ellenfelét. A kupagyőztes zalaegerszegiek […]
A Konferencia-liga második selejtezőkörének a sorsolását rendezték meg szerda kora délután. Az eseményen a ZTE, a Kecskemét és a DVSC […]
A Konferencia-ligában ma rendezik a második selejtezőkör sorsolását. Az eseményt a DVSC, a Kecskemét és a ZTE személyében három magyar […]
A Kecskemét a hivatalos felületein jelentette be Katona Levente érkezését a PMFC-től. Íme, a lilák közleménye: „Katona Levente személyében […]
Két új igazolást is bejelentett hétfőn a Kecskemét: Szűcs Kornél és Fadgyas Milán érkezett. Íme, a lilák közleményei: „Korosztályos […]
Remek szezont futott a Kecskemét: a csapat újoncként állt rajthoz az NB I-ben, ahol végül a második helyen zárt. A […]
Változásokról számolt be a Kecskeméti TE. Korábban már jeleztük, hogy Buna Gábor Győrbe igazolt, de rajta kívül Rjaskó Mihály, […]
Az ETO hivatalos honlapján jelentette be Buna Gábor érkezését. Íme, a győriek közleménye: „Az NB I-ben szereplő Kecskemét gárdájától […]
A Kecskemét hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött Kiss Bencével. Íme, a lilák közleménye: „Magyar korosztályos válogatott középpályással […]