A Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) közölte, hogy június 19-én kívánja újraindítani az első és másodosztályú bajnokságot. A találkozókat zárt kapuk […]
Nagyszerűen szerepel eddig az NB III. 2019/2020-as kiírásában a Szentlőrinc labdarúgócsapata, hiszen a második helyen várja a Pécs mögött a […]
Még január 21-én történt, hogy a Puskás Akadémia a következő, hivatalos bejelentést tette a honlapján: „Az egykori holland U21-es válogatott […]
ÍME, AZ ETO BEJELENTÉSE: "Dobos Áron a holland első osztályú Fortuna Sittard csapatától érkezik fél évre kölcsönbe az […]
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a BFC Siófoknál készül a legutóbb a holland Vitesse U19-es csapatában futballozó, korosztályos válogatott […]
Februárban még a Vidi elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőben parádézott I. Alex (23), az NB III-as Taksony SE kapusa, az élete azóta […]
Korábbi terveivel ellentétben már most visszavonult a labdarúgástól Rafael van der Vaart, a hollandok 109-szeres válogatott játékosa. A 35 […]
A holland labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Feyenoord 2-1-re nyert a Vitesse ellen. A hazai csapat győztes találatát a holland válogatott […]
Az elmúlt napok során több csapattal is szóba hozták Dzsudzsák Balázst. Most újabb következik a sorban: az NSO értesülései […]
A Dunaújváros PASE néhány hete tizennyolcadik életévét betöltő labdarúgója, Dobos Áron mostantól a holland első osztályú, kétszeres holland kupagyőztes Fortuna […]
Hollandiában osztályozókat rendeznek, a Sparta Rotterdam a Dordrecht otthonában vizitált. A Sparta 2-1-es győzelmet aratott, de Stijn Spiering öröme mégsem […]
Az Európa-bajnok portugál labdarúgó válogatott 3-0-ra kikapott a holland együttestől hétfőn este barátságos mérkőzésen, Genfben. Íme, a magyar […]
Wesley Sneijder többet nem lép pályára a holland labdarúgó-válogatottban. A jelenleg a katari al-Garafában játszó középpályás és az új […]
Kémeink jelentése szerint a tegnapi, Győr-Balmazújváros kupameccsen többen is arról beszélgettek a VIK-páholyokban, hogy megvan az új Dzsudzsák Balázs. Méghozzá […]
A magyar férfi U17-es válogatott második Eb-selejtező mérkőzésén hazai pályán 1–0-ra verte Hollandia korosztályos csapatát, ezzel második győzelmét aratta a […]