A KTE közleménye: "A KTE LA számára a legfontosabb cél minden évben az, hogy lehetőség szerint minél több […]
Mint tegnap jeleztük, az ETO-nál megszakadtak a tárgyalások Pintér Attilával, aki korábban vezetőedzőként már NB I-es aranyéremhez és két bronzéremhez […]
Mezőkövesden is gőzerővel készülnek a játékosok a folytatásra, 5 fiatal tehetség is együtt készül az első kerettel. Varjas Zoltán 2018-ban […]
A koronavírus-járvány miatt sem áll meg a munka a magyar futballban. Újpesten most is aktívan dolgozik Kovrig Ákos játékosmegfigyelő egy erős, […]
A svájci CIES sporttanulmányi központ különböző szempontok alapján harmincegy európai bajnokságot vizsgált meg – számolt be az m4sport.hu. A kutatás […]
A harmadosztályban is véget ért a téli pihenő, így az élvonal, illetve a második liga után vasárnap folytatódik a […]
A Budapest Honvéd együttesénél komoly változások történtek a napokban. A kispesti csapatból jelenleg 10-en futballoznak kölcsönben. Emellett a fővárosi csapat […]
Többször is elhangzott az a vád a MOL Fehérvár FC-vel szemben az elmúlt hónapokban, hogy a gárda átlagéletkora túl magas, […]
Íme, a Honvéd bejelentése: "Kovács Nikolasz az Ajka kölcsönjátékosa lesz tavasszal. Az átigazolási időszak végeztével eldőlt, tíz labdarúgónk futballozik majd […]
„Pénteken kora reggel útra kel a Budapest Honvéd FC küldöttsége, csapatunk Isztambul érintésével érkezik meg este a törökországi Antalyába, ahol […]
A másodosztályú bajnokságot magabiztosan vezető Hungária körúti csapatnál mindig is fontos szerepet kaptak a fiatalok. Nincs ez idén sem másképp, […]
Elsőként Sándor Károly Labdarúgó Akadémia néven (mely elnevezés a klub legendájára, Sándor Károlyra, a legendás Csikarra utal) az MTK hozott […]
MTK-nál igencsak komolyan veszik az MLSZ ajánlását, a többi klub számára is példaértékű lehet a fiatalok pályán eltöltött perceinek a […]
A Dunaújváros klubhonlapja, a dpase.hu vizsgálta meg a klubnál lévő fiatalok számát. A keret az elmúlt évekhez hasonlóan idén […]
Fontos szabályváltozásokról döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség, a jövő héten kezdődő NB I-es szezonban ismét pluszdíjazással honorálják a hazai, illetve a […]
Tíz napja kezdte el a felkészülést a Puskás Akadémia NB III-as csapatunk, Szélesi Zoltán irányítása mellett. A Megye I-es Nyúl […]
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) célja, hogy az U21-es labdarúgók több játéklehetőséget kapjanak, ezért már a 2019/2020-as szezontól lehetővé teszi […]
A Ferencváros elleni bajnokit és az Ajka elleni, idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzést is utolsó percben elért, remek góllal nyerte meg a […]