A Ferencváros csapata 23-1-re verte meg a Tolna megye I. osztályában szereplő Tevel együttesét. A mérkőzésen Djuricin hét, míg Böde […]
Erős Károly, az NB III-as Dabas vezetőedzője a hétvégi, Diósd elleni felkészülési mérkőzést követően értékelte csapata teljesítményét. „A […]
A MTK Budapest a hivatalos Facebook-oldalán tette közzé a csapata felkészülési menetrendjét. A kék-fehérek az NB III-as Szigetszentmiklóst és […]
Vasárnap Andorrával világbajnoki-selejtezőt, kedden Svédországgal barátságos mérkőzést játszik a magyar válogatott. Utóbbin búcsúztatják a válogatottságtól visszavonuló Király Gábort és Juhász […]
A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén, november 15-én a svédeket fogadja, ezen a találkozón búcsúzik el a közönségtől a nemzeti […]
Az NB I éllovasa, a Vasas kedden kihasználva a válogatott szünetet felkészülési mérkőzésen lépett pályára a harmadosztályú Pénzügyőr ellen. Az […]
A válogatott szünetben sem áll meg az élete a magyar élvonalbeli kluboknál sem, amelyek közül többen felkészülési mérkőzésen lépnek pályára […]
Az OTP Bank Liga első helyén álló Vasas a bajnoki szünetben két idegenbeli felkészülési mérkőzést fog játszani – adta hírül […]
A keddi első, győztes meccs után kétgólos vereséget szenvedett Telkiben U19-es válogatottunk – adta hírül az mlsz.hu Michael Boris […]
Bernd Storck kérésére az MLSZ Versenybizottsága megváltoztatta a bajnoki menetrendet, így augusztus 22. és szeptember 10. között a bajnokság szünetel. […]
Egy héttel a bajnoki rajt előtt az Arsenal legyőzte a Pep Guardiola vezette Manchester Cityt. A City szerzett vezetést Sergio […]
A német Schalke 2-1-re verte felkészülési mérkőzésen a Nagy Ádámot is a soraiban tudó olasz Bolognát felkészülési mérkőzésen. Az […]
A Pénzügyőr 3-1 arányban győzte le a BKV előrét a bajnokság előtti főpróbán. Felkészülési mérkőzés BKV Előre – […]
Péntek éjszaka a Premier League-ben szereplő Arsenal az észak-amerikai ligaválogatott (MLS All Stars) ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. Hazai […]
Megszerezte első győzelmét a Manchester City menedzsereként a Pep Guardiola, miután csapata tizenegyesekkel legyőzte a Borussia Dortmundot. Sencsenben 30 […]
Bajnokok Ligája, 3.selejtezőkör, 1. mérkőzés A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a magyar válogatott Nikolics Nemanjával a kezdőben […]
Ahogy azt szombaton megírtuk, Nagy Ádám bemutatkozott új csapatában. A Bologna felkészülési mérkőzésen lépett pályára az orosz Tyerek Groznij ellen, […]
Szombat délután a Dárdai Pál vezette Herta BSC a holland AZ Alkmaar ellen játszott felkészülési mérkőzést. A magyar edző csapatának […]