Június 20-án kezdték meg nyári felkészülésüket a Kozármisleny másodosztályú labdarúgói, így már második hete tartanak az edzések. A korai […]
A felkészülés második hetét, hétfőn délelőtt ismét állapotfelméréssel (súlymérés, testzsír-százalék meghatározás) kezdték meg Békéscsabán.. Aznap délelőtt 10:00 órától és délután […]
A múlt heti Fradi meccs előtti két felvezető edzés után, szombaton még tartott egy foglalkozást Fogarasi Zoltán, de hétfőtől már […]
Elkészült a Szekszárd végleges felkészülési programja. A harmadosztályban épphogy megkapaszkodó klub hét edzőmérkőzéssel készül az előttünk álló szezonra. Többnyire NBII-NBIII-as […]
Több felkészülési mérkőzést is játszik nyáron a Nyíregyháza Spartacus. Az NB II újonca egy nyári felkészülési tornán is részt vesz, […]
A Békéscsaba második csapatának a felkészülési programja is jórészt összeállt és ahogy az alábbi táblázatban is látható, a 2016. június […]
Péntek este három NB I-es csapat játszott felkészülési mérkőzést. Az MTK a BKV előre pályán fogadta a szlovák MFK […]
A Kaposvár honlapjának a jelentését változtatás nélkül közöljük. "Bajnokcsapatunk játékosai jelenleg jól megérdemelt pihenésüket töltik, amelyre azonban már csak […]
A kapus Szabó Ádám, a védő Nánási Balázs, illetve az egyaránt támadó Szabó Viktor és Horváth Bence is a labdarúgó […]
Megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Nyíregyháza Spartacus – jelentette a klub. Szerdán este még a magyar válogatottnak […]
Két és fél héttel a mögöttünk hagyott bajnokság után újra edzésbe álltak labdarúgóink. Antal Gábor és Balogh Pál irányításával vág […]
Hétfőn újra labdarúgókkal telt meg a Felső Tisza-parti stadion: az NB II-es bajnokságra készülő SZEOL SC kerettagjai közül ugyan még […]
Június 22-én orvosi vizsgálattal indul a Nyíregyháza Spartacus nyári felkészülése. A csapat tagjai több turnusban vesznek részt a Jósa András […]
A felkészülési mérkőzésekről a klub hivatalos oldala adott számot. Többnyire harmadosztályú ellenfelek ellen készülnek az előttünk álló idényre. Július 6., […]
Az NB I-ben szereplő MTK felkészülési mérkőzésen kétgólos sikert aratott a grúz SZK Csihura Szacshere ellen. Az első félidőben […]
"A Békéscsaba 1912 Előre felkészülési programja 2016. június 20-án (hétfőn) kezdődik, amikor az első edzést vezényli majd Zoran Spisljak vezetőedző. A tervezetben […]
Felkészülési mérkőzésen 3–0-ra győzött a szerb FK Csukaricski ellen az Ausztriában edzőtáborozó MTK. A szerb élvonal harmadikja ellen a […]
A DVTK hét nyári felkészülési mérkőzésének időpontja is hivatalos lett és az ellenfelek is nyilvánosak. A miskolci csapata az edzőtábor […]