Vágó Attila vezetésével vág neki a következő szezonnak a Salgótarján. Az SBTC hétfőn kezdte meg a felkészülést, a jelek szerint […]
Isszák a szurkolók azoknak a szavait, akikről lehet tudni, hogy mindig őszintén nyilatkoznak és nem csak a megszokott, unalmas panelokat […]
A cigandse.hu cikkét változtatás nélkül közöljük. Július 9-én, hétfőn – a megszokott szakmai stáb vezetésével – megkezdi felkészülését […]
Mint ahogy arról beszámoltunk, az NB I 2017/18-as szezonjának gólkirálya, Davide Lanzafame a Ferencvárosban folytatja pályafutását. Az olasz támadó motiváltan […]
Elkészült a Putnok felkészülési meccseinek a programja: null null
Hétfőn megkezdődött az érdemi munka a Füzesgyarmatnál. A játékosok nem teljesen felkészületlenül álltak csatasorba, hiszen egyéni feladatokat már az elmúlt […]
A Sárvár játékosai sikerrel vívták meg az osztályozót, így a következő szezonban már az NB III-ban szerepelnek a Vas megyeiek. […]
A Pápán történt változásokról a linkre kattintva lehet tájékozódni. Most a felkészülési programjukat mutatjuk meg.
A másodosztályba feljutott Monor csapata 5-2-re verte felkészülési mérkőzésen az Eger csapatát. Az NB III-ba osztályozón visszajutó vendégeknél Farkas […]
A fuzesgyarmatisk.hu közleményét változtatás nélkül közöljük. Hétfőn megkezdődött az érdemi munka a csapatunknál. A játékosok nem teljesen felkészületlenül […]
A Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata június 27-én megkezdte a felkészülést a 2018/2019-es NB III-as bajnoki szezonra. Az együttesnél változások […]
A bajnokság előtt a Dunaújváros hat felkészülési mérkőzést fog játszani. Több találkozónak még nincs meg a pontos kezdési időpontja, csak […]
Íme, az Ajka közleménye: "A hétfői napon elkezdte a felkészülést felnőtt együttesünk a 2018/19-es NB III-as labdarúgó bajnokságra. A […]
A csakfoci.hu értesülései szerint Miroslav Grumic az egyik edzésen megsérült, a légiós egy vétlen eset után több fogát is elvesztette. […]
Íme, a Balmazújváros közleménye: „Távozó játékosainknak köszönjük, amit a csapatért tettek, és további sportsikereket kívánunk! Már vannak csapatunknál […]
Íme, az MTK beszámolója: "MTK Budapest–Komáromi KFC 3-1 (2-1) Vezette: Berényi (Vígh-Tarsonyi, Máyer) MTK Budapest I. félidő: Kicsak – […]
Íme, a ZTE közleménye: "Felkészülési program Csapatunk napi két edzéssel, szombaton pedig egymás közötti játékkal folytatja a hetet, […]
Íme, a Szeged 2011 közleménye: "Hétfő délután öt órától megtartotta első edzését a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A csapat munkáját […]