Gálhidi György személyében egy igazi közönség kedvenc tért vissza a Bozsik Stadionba. Az NB III-as csapat nemrég kinevezett vezetőedzőjével a […]
NB III-as csapatunk ma reggel orvosi vizsgálattal megkezdte felkészülését a 2016/2017-es szezonra. A vizsgálat után az együttes újonnan kinevezett vezetőedzője […]
Honlapunk bloggere, George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa az Európa-bajnokság hétvégi eseményiről osztotta meg véleményét a nagyvilággal. A […]
Hajdú Ádám személyében balhátvédet igazolt a Bp.Honvéd – adta hírül a klub honlapja. A 23 éves dunaújvárosi játékos másfél […]
A Honvéd közleményét változtatás nélkül közöljük. „Gálhidi György lett az NB III-as csapat vezetőedzője. A szakember korábban kétszer is […]
A Videotonnal szezon közben szerződést bontó Rudolf Gergely a sajtóhírek szerint válogathat az ajánlatok közül, hogy hol folytassa pályafutását. […]
Budapest Honvéd hivatalos honlapján közölte, nem tárgyalnak a DVSC-Tevával Botka Endre kapcsán, s hozzátette, ha lesz a keretet érintő változás, […]
George F. Hemingway tulajdonos szerint minden évben a nemzetközi kupaszereplés kivívása a cél a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál, amely hétfőn megkezdte […]
Mint jeleztük, Kispesten folytatja a pályafutását Gróf Dávid, a Csákvár kapusa. Gróf a következőket írta a Facebookon. „Boldogan jelenthetem […]
A Paksi FC kedden bejelentette, hogy három évre leszerződtette a Kemenes Szabolcsot, aki hat és fél évet töltött a Bp. […]
A Nemzeti Sport Online klubközeli forrásból úgy értesült, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd ismét szerződtetné Davide Lanzafamét. […]
Lassan véget ér a Honvéd-DVTK mérkőzés, amely Kemenes Szabolcs, Alekszandar Ignjatovics és Souleymane Youla búcsúmeccse. A szerb védő, sérülése miatt […]
A Budapest Honvéd közleményét változtatás nélkül közöljük. „Pénteken, 17 órai kezdettel a Diósgyőr csapatát fogadjuk a Bozsik Stadionban. Negyedik […]
Alekszandar Ignjatovics, Kemenes Szabolcs és Souleymane Youla szerződését sem hosszabbítja meg a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd. George F. […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága május 3-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I Bertus Lajos (Paks) 1, Balajcza Szabolcs […]
Véget ért a bajnokság, kezdődik az átigazolási szezon. Az ezzel kapcsolatos híreinket, egy helyre is összegyűjtve, a linkre kattintva lehet […]
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa élesen fogalmazva kelt ki a Budapest Honvédot ért vádak ellen. A blogbejegyzés […]
A Bp. Honvéd "páholyban várhatta” a felcsúti találkozót, hiszen biztosan a 6-8. hely között végez a kispesti egylet a bajnokság […]