Interjú Zsótér Donáttal.
Több játékosa, így a szezont csapatkapitányként befejező Zsótér Donát szolgálataira sem tartott igényt a Budapest Honvéd FC. A 2017-ben az év felfedezettjének választott, jelenleg szabadon igazolható középpályást a munkanélküliség első napjairól, távozása körülményeiről és a kispesti csapat évek óta tartó lejtmenetéről is kérdeztük. Interjúnkban elmondta, milyen érzések kavarogtak benne, amikor a kiesés után elsőként ő ment ki a dühös szurkolók közé. A magyar bajnok labdarúgó az NB1.hu-nak nyilatkozott először Kispestről való távozása óta.
Június 30-án lejárt a szerződésed a Budapest Honvéd csapatánál. Melyik fél nem akart hosszabbítani?
Őszinte leszek, nem mondom, hogy teljesen közös volt a döntés, de korrektül megbeszéltük a dolgokat. Júniusban egyeztettem a vezetőkkel, akik elmondták nekem a klub terveit, hogy fiatalokkal, főként akadémistákkal képzelik el a jövőt, szerződésajánlatot pedig nem kaptam. Átláttam és elfogadtam, hogy ebbe nem férek bele, így tüske nélkül váltunk el.
Nem tettek ajánlatot a hosszabbításra, de konkrétan azt sem közölték, hogy nem számítanak rád?
Már decemberben is volt egy megbeszélésem az akkori sportigazgatóval (Chris Docherty – a szerk.), aki akkor azt mondta, hogy egyelőre nem tudunk tárgyalni a jövőről, mert sok anyagi kérdés bizonytalan. Már ő is mondta akkor, hogy a folytatásban még inkább a fiatalokra szeretnék helyezni a hangsúlyt. Eközben én sérüléssel is bajlódtam, ebben a naptári évben hat meccsen tudtam játszani. El kellett fogadnom, hogy a klub nem ajánl nekem új szerződést.
Ha a Honvéd bent marad az élvonalban, az változtathatott volna ezen?
Nem tudom, nagy átalakulás van a Honvédnál, így hogy kiestünk. És ezt direkt mondtam többes számban, mert a kiesésben ugyanúgy nekem is részem van, mint mindenki másnak. Fogalmam sincs, mi történt volna, ha sikerül bent maradni, de kíváncsi vagyok, és nagyon szurkolok a csapatnak, hiszen Kispest nekem még mindig több, mint egy állomás a karrieremben.
Hétvége óta szabadon igazolható vagy, ami a futballisták világában a munkanélküliséget jelenti. Milyen érzésekkel tölt el ez egy profi labdarúgót?
Nyilván furcsa, hiszen sosem jó, ha éppen nincsen munkaszerződésed. Viszont ilyenkor mindig izgatott is az ember, hiszen jön egy újabb válaszút az életében. Egy helyzet, amikor ismét az a feladat, hogy a lehető legjobb döntést hozd meg a jövőd szempontjából. Nem mondom, hogy nem stresszes szituáció, de cserébe izgalmas is.
Voltak már ajánlataid?
Egyelőre semmi konkrétumról nem tudok beszámolni.
Ilyenkor rendre felmerülnek az adott labdarúgó előző csapatai. Mit szólnál, ha esetleg az Újpest kapcsán merülne fel a neved?
Ahogyan a Honvéd, úgy az Újpest is egy szelet a szívemben. Szép éveket töltöttem ott, játszottunk az Európa-ligában, nyertünk kupát, talán ott voltam a top formámban, ami a pályafutásomat illeti. De persze amíg nincsenek konkrétumok, addig ez mind csak nosztalgia.
Melyik a nagyobb a két említett szelet közül?
Egyértelmű: 50-50%. Mindkét csapatra szeretettel gondolok vissza, bajnok ugyan a Honvéddal lettem, de Újpesten is értünk el szép sikereket. Nem tudnám egyik klubot sem előrébb helyezni a másiknál.
2017-ben csúcson voltatok a Honvéddal, bajnoki címet ünnepeltetek, majd három év után tértél vissza újra Kispestre. Gondolom, nagyobb reményekkel és célokkal érkeztél, mint amit végül el tudott érni a klub azóta. Csalódott vagy?
Valóban, a mögöttünk álló időszak nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Vannak ilyen nehéz időszakok, meg kell próbálni gyorsan átlendülni ezeken, hogy a klub és a játékos is mihamarabb vissza tudjon térni a neki megfelelő útra.
Így néhány hét távlatából hogy látod, mi csúszott félre ennyire a Honvédnál?
Ami azt illeti, vártam már ezt a kérdést, és nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit mondjak, ha majd egyszer fölteszik. Inkább egy hosszabb folyamatként látom a kiesést, nagyon nehéz lenne kiragadni egy-egy dolgot vagy pillanatot, hogy emiatt vagy amiatt estünk ki az NB I-ből. Kár sarat dobálni, hiszen mindenkinek benne van ebben a keze a stábtól a játékosokig, együtt értük el ezt az eredményt. Nagyon nehéz lenne megfejteni ezt, talán nem is az én tisztem, és bármennyit is gondolkodtam rajta, egyetlen konkrét dolgot tényleg nem tudnék kiemelni.
Személyesen neked is voltak jobb szezonjaid a mostaninál. Tízes skálán hányasra értékeled a saját teljesítményedet?
Mindig próbálok kritikus, de reális lenni saját magammal szemben. Tízes skálán most nem lőném be magam, de láttam, éreztem, hogy én is ugyanolyan felelős vagyok a történtekért, mint bárki más a csapatban. Sok mindenben szerepem volt, a jó és a rossz dolgokban egyaránt. Tudásban elmaradtunk magunktól, de a többségünkben megvolt az akarat. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ez sajnos a csapat és az én esetemben sem látszott meg az eredményen.
A kiesés elől menekülő csapatok öltözői hangulatáról mindig változatos pletykák kapnak szárnyra. A Honvédnál mi volt a helyzet? Hogy viselte a rossz sorozatot a csapat mint közösség? Volt-e valóban klikkesedés, ahogyan azt hallani lehetett?
Mindig elmondom, hogy minden csapatban vannak klikkek, és ez normális, önmagában ez még nem baj. A kérdés az, hogy ez milyen szintű. A Honvéd esetében nem tudom azt mondani, hogy probléma lett volna ezzel. Mindenki beszélt mindenkivel, mindenki együtt nevetett a másikkal, ha olyan volt a helyzet, a csapatépítők mindig jó hangulatban teltek. Az öltözőben sem volt széthúzás, edzésen sem rugdostunk alá egymásnak, ahogy az egy rossz közösségben néha azért elő tud fordulni, úgyhogy nem tudom azt mondani, hogy e téren gond lett volna.
Egyénileg is egy hullámzó éven vagy túl: kikerültél a csapatból, majd vissza, sérüléssel is bajlódtál, végül a zárófordulóban, Felcsúton neked jutott a feladat, hogy csapatkapitányként felmenj a lelátóra a kiesés miatt feldühödt ultrákhoz. Hogyan élnek benned ezek az élmények?
Nagyon nehéz év volt a csapatnak és nekem is, hiszen a sérülésem nélkül biztosan többet tudtam volna segíteni a Honvédnak. Bár utána visszatértem és a kapitányi karszalagot is megkaptam, ez utólag nem változtat a dolgokon. Talán a felcsúti eset volt a legkeményebb, hiszen mindig is nagyon sokat jelentett nekem a Honvéd. Viszont nem csak a jó dolgokba kell odatartani az arcod, a jóban könnyű részt venni. Akkor mutatkozik meg igazán, ki mennyit bír, és milyen sportember, mikor nehéz időben kell kiállni és a kudarcért vállalni a felelősséget.
2017-ben az MLSZ díjátadóján az év felfedezettjének választottak. Öreg még most sem vagy, 27 évesen mik a terveid, mi motivál?
Egyelőre csak rövid távon tudok gondolkozni. Minél hamarabb rá kell lépnem az útra, amin újra megtalálom az eredményes önmagamat. Azt, aki gólokat lő, gólpasszokat ad, energikus és sokat tud hozzátenni leendő klubja játékához. Az elmúlt években a komolyabb sikerek sajnos elkerültek, szeretném ha ez megváltozna. Olyan klubot akarok találni, amivel tudok azonosulni, és ahol újra a legjobb formámban tudok játszani.
