Jöttek, láttak, mentek.
Szokás szerint mozgalmas transzfernyarat tudhat maga mögött az OTP Bank Liga. Ezúttal is szép számmal jöttek mentek magyarok és légiósok egyaránt. Mivel utóbbiak kapcsán gyakran hangoztatott elv, hogy ha idejönnek, legyenek jobbak mint a magyarok, mi belőlük készítettünk egy szubjektív összeállítást. Közülük is azokból, akiknek ez bizonyosan nem sikerült, és anélkül távoztak, hogy bárki is visszasírná őket.
Ondrej Baco
A Diósgyőrből a tavaszi félszezon rajtja előtt távozó Kuznyecov Szergej egyik utolsó igazolása volt a védő, aki Izraelből érkezett. Magyarországi karrierje pechesen indult, hiszen a téli felkészülés során egy edzőmeccsen megsérült.
Távozása így már egy hónappal januári érkezése után felmerült, akkori sajtóhírek szerint Kassára vitték volna kölcsönbe. Az üzletből azonban végül nem lett semmi. Baco először március végén került a keretbe, amikor is a DVSC elleni meccset padozta végig.
Néhány további hasonló alkalom mellett kétszer lépett pályára diósgyőri színekben. Az Újpest elleni 0-7-et végigjátszotta, az utolsó, csapata számára tét nélküli bajnokin 17 percet kapott. Július elején visszatért Izraelbe.
Matteo Lucarelli
Akinek nem ismerős az olasz védő neve, az ne magában keresse a hibát. Már az összeállításba is jóindulattal fért be, hiszen bár a Győr első négy bajnokija alatt a klub alkalmazásában állt, keretbe nem került.
Mint ahogyan a tavalyi NB II-es szezonban is csak egyszer. November 4-i érkezése után nem sokkal padozhatott végig egy mérkőzést, ahol azonban nem hozott szerencsét az ETO-nak. A győriek 6-0-ra kaptak ki Angyalföldön.
Augusztus 22-én távozott a kisalföldiektől,az olasz negyedosztályú Olbia látott benne fantáziát. Mindenki döntse el hogy funfact, vagy kegyelemdöfés a futballért dobogó szívnek, hogy egyébként az egykori Serie A-gólkirály, Cristiano Lucarelli unokaöccse.
Albi Doka
Nem ismeretlenül érkezett a télen Újpestre, hiszen korábban már 37 mérkőzésen öltötte magára a Honvéd szerelését. A kieséssel végződő szezonban mondhatni alapember volt, 22 meccsen játszott, ám nem örvendett osztatlan népszerűségnek.
Bár az akkori Kispestben e téren volt kivel megosztani a felelősséget, sokak szerint ékes példája volt azoknak a tucatlégiósoknak, akiknek nagy számban való jelenléte a patinás klub kieséséhez vezetett.
Éppen ezért Újpesten sem fogadta őt konfettieső, igaz, kiegészítőembernek hozták. Lila-fehérben hat meccs jutott neki, mielőtt a most zárult transzferidőszakban ismét hazaigazolt Albániába.
Franklin Sasere
Mondanánk, hogy ha nincs Mészöly Géza ominózus, rosszul sikerült sajtótájékoztatója, akkor meg sem jegyezzük őt, de ez nem igaz. Egyrészt 21 bajnokin játszott az Újpest színeiben, másrészt olyannyira idegen testként mozgott a futballpályán, hogy aki látta őt néhányszor játszani, az egy ideig biztosan nem felejti el.
Gólt csatár létére nem szerzett, pedig jobb híján, Ambrose-t tehermentesítendő 700 játékpercnél is többet kapott edzőitől. Távozása a megtisztulással induló újpesti átalakulás nulladik lépése volt. Szolgálataira a máltai Floriana tartott igényt.
Richlord Ennin
Amit a Doka-Honvéd kapcsolatról írtunk fentebb, az igaz a kanadai támadóra is. A 2022/23-as szezonban Kispesten 21 bajnokin két gólt és egy asszisztot szorgoskodott össze, majd a kiesés után tovább is állt.
Játéka láttán kissé meglepő volt, hogy az MTK novemberben szerződtette őt. A Hungária körúton mindössze hat bajnokin kapott szerepet, mielőtt július 1-jével megszűnt volna a munkaviszonya.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)