nb1.hu

Pályahiány, műfű, osztályozó – egy katartikus bajnoki cím kínjai

Pető Tamás edző szerint 5 évet dolgoztak ezért az aranyért, amely nem jelent automatikus feljutást. De igazságos-e, hogy a Veszprémet osztályozóra kényszerítik?

A Veszprém futballcsapatánál tudták, az utolsó fordulóban elég egy döntetlent elérni a Tatabánya ellen az NB III-as bajnoki címhez. A nagy rivális azonban 0-1-ről fordított, és egészen a 96. percig vezetett, amikor aztán Bartusz Dániel góljával egyenlítettek a „hazaiak”. Az idézőjel nem véletlen, hiszen a Veszprém saját pálya híján egész évben Ajkán, illetve, az utolsó mérkőzésen Pápán látta vendégül aktuális ellenfelét, idén áprilisig egyáltalán nem tudott füves pályán edzeni, miközben az utolsó egy hónapban 1400 kilométert tett meg a csapat, hogy odaérjen az edzésekre, a mérkőzésekre. Pető Tamás vezetőedző szerint öt évet dolgoztak ezért a bajnoki címet jelentő gólért, amely pedig – idén legalábbis – nem jelent automatikus feljutást, hiszen a másodosztály létszámcsökkentése miatt osztályozóra kényszerülnek az NB III-as aranyérmesek.

Hogy élted meg az utolsó bajnokit, amelyet a változatosság kedvéért – az NB II-as Ajka hazai meccse miatt – Pápán kellett lejátszanotok?
Katartikus élmény volt, talán utoljára akkor éreztem ezt, amikor 1998-ban bajnokok lettünk az Újpesttel. Hihetetlen futballhangulat uralkodott a helyszínen, nagyon sok első osztályú csapat megirigyelhetné, ahogyan a két szurkolótábor buzdította a játékosokat.

Hittél abban, hogy az utolsó pillanatban összejön a gól, amely a bajnoki címet jelenti?
Ha nem hittem volna benne, akkor nem is jutottunk volna el idáig. Egy olyan idényen vagyunk túl, amelyről nagyon sokan el sem hinnék, hogy megtörtént eset. Egy igazi csoda volt, amit véghez vittünk. Én az oldalvonal mellől nyilván az utolsó pillanatig kiabáltam a játékosaimnak, hogy menjenek előre, ők pedig elhitték, hogy tényleg meg lehet csinálni. Még ha csak a 96. percben is szereztük a gólt, én akkor is azt mondom, nagyon megérdemeltük, nagyon sokat tettünk érte, a munka kifizetődött.

Öt évig ezért a gólért dolgoztunk. Amikor elkezdtük a közös munkát, ez volt a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, és felkerüljünk az NB II-be. Öt évig méltatlan körülmények között készülve szállítottuk az eredményeket, és ennek volt az eredménye ez a 96. perces gól.

Mennyire nehéz bajnokságot nyerni úgy, hogy nem is volt hazai pályája a Veszprémnek? Hiszen egész évben Ajka volt az otthonotok az utolsó, pápai mérkőzést leszámítva.
Iszonyatosan nagy értéke van ennek az eredménynek minden szempontból – nyilván annak, aki értékeli. Biztosan vannak olyanok, akik csak megrándítják a vállukat, pedig elképesztő áldozatok árán sikerült idáig eljutnunk.

Kiszámoltuk, csak az elmúlt hónapban 1400 kilométert utaztunk edzések, bajnoki mérkőzések miatt. Nincs edzőpályánk, nem volt semmink, egyszerűen hihetetlen, most is Veszprémtől tíz kilométerre, egy megye I-es pályán edzünk, mert ott van legközelebb füves pálya.

De az egész évünk ilyen volt, ahol éppen pályát tudtunk szerezni, ahová beengedtek bennünket, ott gyakoroltunk. Talán elég, ha csak annyit mondok, hogy idén április 12-én tudtunk először füves pályán edzeni, amikor már bőven ment a bajnokság. Előtte végig műfüvön edzettünk. Ennek a bajnoki címnek óriási sportértéke van, minden tiszteletem a játékosaimé, akik egy szó nélkül csinálták a munkát, mert tudták jól, hogy ez az egy, amit tehetünk a siker érdekében.

Csak a veszprémiek jártak ki a meccsekre, vagy a megyéből máshonnan is érkeztek nézők Ajkára, Pápára?
Nem csak a megyéből, úgy tudom, jöttek szurkolók Győrből, Székesfehérvárról, a pápaiak, ajkaiak is kint voltak, de természetesen Veszprémről és környékéről is nagyon sokan szorítottak nekünk. Az utolsó bajnokin megtelt tatabányaiakkal egy szektor, hiszen az ellenfél sikeréért is nagyon sokan szorítottak. Úgyhogy most egy kicsit megmozdítottuk itt a futballt, és jó érzés volt látni, hogy az emberek kíváncsiak ránk, szeretik ezt a csapatot, hiszen látják, hogy a pályán lévők mindent kiadnak magukból a győzelem reményében.

Ami nektek katarzis, az a Tatabányának óriási pech. Meccs után mit mondott neked az ellenfél edzője, Gyürki Gergely?
Gratuláltunk, sok sikert kívántunk egymásnak az egész éves teljesítményhez, kulturáltan vettük tudomásul a végeredményt. A tatabányaiak szereplése is egy csoda volt, hiszen a tudomásom szerint a bajnokság elején szóba sem került, hogy a bajnoki címért játszanának. Egy kezdő edzővel indultak neki a szezonnak, és nekik is az volt a jó szereplés kulcsa, hogy egy nagyon jó közösség alakult ki a csapaton belül.

Practical VLS Veszprém foci Pető Tamás
Forrás: veszpremifoci.hu

A bajnoki cím a korábbi évek gyakorlatával ellentétben ezúttal nem jelent közvetlen feljutást az NB II létszámcsökkentése miatt. Igazságosnak tartod-e, hogy osztályozón vívhatjátok ki a feljutást?
Számít valamit, ha elmondom a véleményemet? Nem, ugye?

Hoztak egy döntést, amely a fair-playjel teljesen ellentétes, és számomra teljesen érthetetlen. Ettől függetlenül nem tudunk mit csinálni. A bajnok a világon mindenhol bajnok, amelynek alanyi jogon jár a feljutás.

Én azt gondolom, itt nincs kérdés, mert nem játszhat osztályozót egy bajnok.

Ezek után hogyan értékelted a sorsolást?
Nincsen gyenge vagy nem gyenge csapat az osztályozón, teljesen mindegy lett volna, ha a Szentlőrincet vagy a Kozármislenyt kapjuk. Egyedül a távolság miatt lesz kicsit nyűgösebb ez a nyíregyházi történet, de egyébként teljesen mindegy, hogy kit kaptunk és kit kerültünk el.

Ki lesz a párharc esélyese?
A legjobb tudomásom szerint a Nyíregyháza a Veszprémhez képest nyolc-tízszeres költségvetésből dolgozik. Nehezen tudom elfogadni, hogy meg kell vívnunk ezt a párharcot, de nem tudok mit csinálni, igyekszem felkészíteni a csapatomat. Nagyon megérdemelnék a játékosok és a város is, hogy NB II-es csapata legyen Veszprémnek. A büdzsé alapján jóval kevesebb az esélyünk, de biztosan nem fogunk feltartott kézzel kimenni a pályára.

Látod a játékosok szemében a tüzet?
A nyíregyházi játékosok meglátják majd a vasárnapi mérkőzésen.

Feljutás esetén milyen teendők várnak a csapatra, megvan rá az anyagi fedezet?
Nem én vagyok, aki meg tudja válaszolni ezt a kérdés, a mi feladatunk annyi, hogy sikeresen megvívjuk az osztályozót. Az összes többi a városi illetékesek és az ügyvezető feladata, gondolom, ők ezt már előre megbeszélték, hiszen kinyilatkozták, ha feljut a csapat, akkor vállaljuk az NB II-t.

Hol lennének a hazai mérkőzések?
Ugyanúgy Ajkán, mint ahogy a vasárnapi meccsünk is ott lesz, annak ellenére, hogy nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk a Tatabányával Pápán. Remélem, ugyanannyian, vagy talán még többen fognak minket buzdítani, mint ezen az utolsó bajnokin.

A korábbi 14-szeres válogatott labdarúgó Pető Tamás fia, a 18 éves Pető Milán az idén kapott profi szerződést a MOL Fehérvár FC-ben, ahol a kispadról várt bevetésre. Végül egy mérkőzésen szerepelt, a februári, ZTE elleni bajnokin. „A fiam számára nagy lehetőség, hogy oda tudott kerülni a felnőttcsapathoz, és be tudott mutatkozni az NB I-ben. Én szülőként kicsit többet vártam, arra számítottam, hogy több lehetőséget fog kapni. Láttuk, ki mennyi lehetőséget kapott, szerintem a magyar fiatalok is képesek lettek volna erre. De ettől függetlenül most nagyon jó helyen van, szépen fejlődik, és ez a legfontosabb.” Pető Milán 2005-ben született a hollandiai Bredában, ahol Pető Tamás hat év alatt mintegy száz meccsen lépett pályára, Babos Gábor jelenleg is a NAC-nál kapusedző. Hogy nem vágynak-e vissza Petőék, arra Tamás ennyit válaszolt: „Soha ne mondd, hogy soha!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek