Mini Menotti szerint a németek elleni 5-0-s vereség megbocsáthatatlan.
Kiss László nehezen él, de boldog. Rengeteg futballt néz, zenét hallgat, ír, a magyar labdarúgást pedig fájdalommal a szívében követi, mert úgy érzi, bajban van. A mindig szókimondó edző – aki Verebes József MTK-ja és Nyilasi Tibor Fradija mellett is dolgozott, és aki a Maldív-szigeteken két különböző csapatot is a csúcsra vezetett – most sem rejtette véka alá a véleményét. Első és utolsó Mini Menottival.
Mi jut elsőként eszedbe, ha a mindennapjaidról érdeklődöm?
Nehezen élek, de boldogan. De hogyne lennék boldog, amikor olyan pályatársaim voltak, mint Baróti Lajos, Kovács I. és II., Dr. Lakat, Mészöly, Dr. Mezei, Verebes, Kuusela, stb. És olyan vezetőkkel dolgozhattam, mint Bálint Laci, Dr. Páncsics, Dr. Szívós, Rabi Csaba, és még néhányan.
Máig bánt, hogy a Honvéddal nem ejtettük ki a Manchester Unitedet
Minden reggel edzek háromnegyed órát, utána írok, zenét hallgatok, esténként meccseket nézek. Rengeteget olvasok, de az írás is fontos része a napjaimnak. 2020-ban írtam egy könyvet, de sajnos a Covid miatt elmaradt a kiadása. Most azon dolgozom, hogy frissítsem az anyagot, mert a futball gyorsan változik. (Milyen zenéket hallgatsz?) Főleg a hatvanas évek rockzenéit, bluest. Ezek a stílusok állnak hozzám a legközelebb, mindig szól valami zene a háttérben.
Hány meccset néztél a legutóbbi bajnoki hétvégéden?
Rendszerint 6-8 mérkőzést követek figyelemmel egy hétvége során. Magyar NB I-es meccseket is nézek, és más topligák mellett figyelemmel kísérem az angol bajnokságot is, amely különösen közel áll hozzám. Mindig is a szívem csücske volt. (Ráadásul most ott játszik a válogatott csapatkapitánya.) Szoboszlai Dominik egy fantasztikus játékos, és nagyon büszkék lehetünk rá. Az az út, amit bejárt, sok fiatal számára példaértékű. Sajnos, itthon sokszor csak a hibákat keresik benne, pedig amit ő elért, az hatalmas eredmény. Az edzők szeretik, mert bármilyen feladatot rábízhatnak, ő pedig mindig megoldja. És ha megnézzük, nem sok magyar labdarúgó tudott mostanság külföldön is jó eredményt elérni. Közéjük tartozik Szoboszlai mellett Bolla Bendegúz és Csoboth Kevin is. Nem lehet véletlen, hogy mindhárman egy kis hazai műhelyben pallérozódtak.
Mi volt az első futballal kapcsolatos emléked?
Az első emlékem a Haller térről származik, ahol gyerekként Verebes Józsival futballoztunk. Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején csodálatos volt ott az élet, igazi futballközösség alakult ki. Ezek a pillanatok örökre megmaradnak az emberben. (Később a Mágussal együtt dolgoztál. Milyen edző volt?) Fantasztikus, egy igazi zseni. De nem kapta meg azt az elismerést, ami járt volna neki.
Gegenpressing? Ő már több évtizede alkalmazta, megelőzve a korát. Ő egy Jürgen Klopp-szintű edző volt.
Ki az első a játékosaid közül, akinek beugrik a neve, mondjuk azért, mert kiemelkedő volt?
Dolgoztam olyan játékosokkal, akik igazi futballisták voltak: Illés Béla, Orosz Ferenc, Bognár Gyuri, Mészáros Bubu, Törőcsik András, Halmai Gábor, Szeibert György, Lipcsei Péter, Horváth Feri, Mátyus Jani és még sokan mások… Az ő hozzáállásuk és a képességeik magasba emelték a közös munkánkat.
Melyik volt az az első időszak, amikor azt érezted, hogy már igazán komoly szinten dolgozol edzőként?
Huszonhat évesen már pályaedzőként dolgoztam a Vasas Izzónál, amely kivívta a feljutást az NB I-be. A munkám egészen más volt, mint manapság egy másodedzőnek. Akkoriban két emberből állt az egész edzői stáb: én és a főnököm, Kovács II. József, aki az Aranycsapat egykori jobbhátvédje volt. Mivel ő már idősebb volt, rengeteg feladat hárult rám. Tulajdonképpen mindent én csináltam, de éppen ezért a mélyvízben nagyon sokat tanulhattam tőle. (Hogyan látod a mai edzői stábok méretét, mint például a Debrecennél, ahol most jött egy teljes külföldi garnitúra, de a régi, debreceni kötődésű magyarok közül is sokan maradtak?) Ez számomra nevetséges. Én úgy gondolom, hogy a vezetőedzőnek kell felelnie a csapatért, ő dönt, ő irányít. A mai rendszerben, ahol nyolc-tíz ember vesz részt egy csapat felkészítésében, a felelősség szétaprózódik. Amikor én dolgoztam, sokkal több mindent kellett egyedül megoldanom, de ezáltal rengeteget tanultam. Minden edzés, minden nap új tudást adott, és ezek az alapok tartanak meg a mai napig is a szakmában.
Mi áll az első helyen, ha visszanézed az edzői pályafutásodat?
Arra vagyok a legbüszkébb, hogy mindent önerőből értem el. A saját pénzemből végeztem el az összes edzői tanfolyamot Magyarországon, a legkisebbtől a legmagasabb szintig.
Akkoriban, amikor már nyugdíjas voltam, kétmillió forintot fizettem az UEFA Pro-licenc megszerzéséért, ami hatalmas összeg volt, de megérte.
Melyik volt az első igazán nagy meccs, amit élőben láttál, akár gyerekként?
Az első konkrét mérkőzésre nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy 1960-tól szinte minden Fradi-meccsen ott voltam, egészen 14-15 éves koromig. Az Üllői útra rendszeresen kijártam. Nagyon jó játékosnak tartottak, fiatalon el is jutottam az utánpótlás válogatottságig. Az MTK tartalékcsapatában játszottam, de egy sérülés megakadályozott abban, hogy tovább haladjak ezen az úton. Mindez azonban nem tett tönkre, hiszen amit elértem, arra nagyon büszke vagyok. Az elkötelezettség és a futball iránti szeretet mindig is az életem középpontjában állt, és ma is ez tart engem életben.
Ki volt az első játékos, akit különösen nagy reménységnek találtál edzőként?
Lesti Béla, illetve Bozsik Péter, a legendás Bozsik József fia. Rendkívüli tehetség volt, sajnálatos, hogy labdarúgóként nem tudott nagy karriert befutni.
Mi volt az első taktikai ötleted, ami nagy sikert hozott?
Emlékszem, hogy 1981-ben a Pénzügyőrnél alkalmaztunk először a gyémánt formációt a középpályán.
Fogalmunk sem volt róla, hogy ez akkoriban forradalmi taktikai újításnak számít, amellyel később a legendás AC Milan megannyi trófeát nyert.
Egyszerűen a játékosok helyezkedése alakult így, de működött. Akkoriban senki sem beszélt ilyen elhelyezkedésről, viszont nagy sikereket hozott nekünk. Sok mindent akkor fedeztünk fel ösztönösen, amit később már tudatosan alkalmaztak más csapatok is. Ez a taktika akkoriban még nem volt elterjedt, de a sikerek igazolták az újdonságát. Ezeket az újításokat bizonyítani is tudom, az összes edzésemet lejegyeztem az 1970-es évektől kezdve. Mindig is fontosnak tartottam, hogy tanuljunk a tapasztalatainkból, és ennek az alapját a pontos feljegyzések adják. Mindig legyünk nyitottak az újításokra, mert lehet, hogy amit ma még nem értünk teljesen, az később alapvetővé válik. Ez a futballban és az életben is igaz.
Emlékszel az utolsó mérkőzésedre edzőként, hogyan zárult, és mit jelentett számodra?
Egy ceglédi meccsel zártam le a pályafutásomat itt, Magyarországon, úgy 10-11 éve. A játékosok eladták a meccset. (Honnan derült ki?) Bár igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, azt láttam, hogy olyan gólokat kaptunk, amelyeket még soha. Egy-egy ilyen mérkőzés után az ember úgy érezheti, hogy nem tudja irányítani a dolgokat, és nincs már mit kezdeni a helyzettel. Utána egyből le is mondtam.
Maldív-szigetek, első és utolsó élmények. Meg ami közte volt. Élvezted?
Bár nagyon kevés fizetést kaptam, csodálatos életet éltem, és olyan sikereket értem el a csapataimmal, amiket itthon nem igazán értettek meg.
Voltak nagyon szép pillanatok, két csapattal is is bajnokságot és kupát tudtam nyerni. Ez fantasztikus élmény volt, és nagy büszkeséggel tekintek rá.
Ott éltek velem a gyerekeim, de sajnos a feleségem elhunyt, és hirtelen egyedül maradtam a három gyermekkel. Ez egy nagyon nehéz időszakot jelentett, de a futball kitöltötte a mindennapjaimat. Őszintén szólva, néha nagyon megterhelő volt. (Hogyan birkóztál meg a nehézségekkel?) A futball, a munka, az edzések mind segítettek elterelni a gondolataimat. De őszintén, nem is igazán foglalkoztam azzal, hogy hogyan bírtam ki. Az volt a legfontosabb, hogy folytassam a munkát, és próbáljak mindent megtenni a gyerekeimért. Minden reggel hatkor már a pályán voltam. Az első hajót meg kellett várnom, hogy átjussak a szigetre. Egyedül dolgoztam, nem volt pályaedzőm, a kapusedzéstől kezdve mindent nekem kellett csinálnom. Volt, hogy egy-egy idősebb futballista néha besegített. Reggel és délután is edzéseket tartottam a 40 fokban. Amikor elkezdtünk nyerni, mindenki belelkesedett. Jó érzés volt látni, hogy hatással voltam az ottani futballra.
Mikor jártál utoljára a Maldív-szigeteken?
Az egyik fiam ott él, de én már régóta nem jártam ott. Elmehetnék pár hétre pihenni, de őszintén, most nem vágyom vissza.
Nyilasi Tibor másodedzője voltál a Fradinál. Emlékszel az első találkozásotokra?
Még futballistaként találkoztam vele, nagyszerű ember és barát volt. Különleges élmény volt a Fradinál együtt dolgozni vele, ő egy nagyon komoly szakmai vezető.
Ki hívott először Mini Menottinak?
Egy nagyon kedves újságíró barátom, Szabó Ferenc ragasztotta rám ezt a nevet. A Népszabadságnál dolgozott, és egy Pécs-Vasas meccs után kezdett el így hívni. A mérkőzésen volt némi felfordulás, és úgy látta, hogy a futballhoz való hozzáállásom őt César Luis Menottira emlékezteti, aki az argentinokkal 1978-ban vb-t nyert. Már több mint 40 éve Mini Menottiként ismernek az emberek.
Mi az első dolog, ami eszedbe jut a magyar foci jelenlegi helyzetéről?
Nagyon sötéten látom. Rengeteg külföldi edző és játékos érkezik, de sehol a világon nincs olyan arányban külföldi, mint nálunk. Ha minőséget jelentenének, az más lenne, de sajnos nem ez a helyzet. Nagyon kevesen vannak, akik valóban minőséget képviselnek. Emiatt a magyar játékosok háttérbe szorulnak, és ezt előbb-utóbb meg fogjuk érezni. Nagyon nagy hibának tartom ezt az irányt. (Hogyan látod a magyar futballisták helyzetét?) Ha őszinte akarok lenni, nem igazán tudok kiemelkedő magyar játékost mondani. Talán Dibusz Dénes az egyetlen, aki hosszabb idő óta stabilan nemzetközi szinten teljesít. Az utóbbi időben Nagy Zsolt válogatott formája is kellemes meglepetés volt, de a klubcsapatában nem tudott hasonló szinten játszani.
Nagyon gyenge a magyar futballisták utánpótlása. Nincsenek fiatal tehetségek, akik helyet követelnének maguknak a csapatokban. Ezt pedig az idősebb, gyakran középszerű külföldiek foglalják el, ami nem viszi előre a magyar focit.
(Miért alakult így szerinted a helyzet?) Egyszerűen nem látni szakmai koncepciót. A magyar labdarúgásban nem egyértelmű, hogy mit akarunk elérni, milyen irányt követünk. Én látom, mi zajlik Európában és a világban, de Magyarországon ebből nem sokat tapasztalunk. Az edzők nagy része nemzetközi szinten nem jegyzett, és úgy tűnik, nincsenek hosszú távú tervek. Ezért nem tudják megfelelően támogatni a fiatalokat, akik nélkül nincs jövő.
Mi lenne az első ötleted?
Az első lépés, hogy a magyar tehetségeket előtérbe tegyük, és valódi szakmai alapokra helyezzük az utánpótlást. Az edzők képzését is komolyan kellene venni, mert anélkül nem lesz fejlődés. A külföldi játékosok behozatalát szigorúbb szabályokhoz kötném: csak azok jöhessenek, akik valóban szintet emelnek. És persze, egy egységes szakmai koncepció nélkül minden változtatás csak tűzoltás marad. A magyar focinak világos jövőképre van szüksége.
Marco Rossi válogatott meccseiről mi a legutolsó benyomásod?
Én az elsők között voltam, akik megköszönték Marco Rossinak, amit a magyar futballért tett. Azonban az utóbbi időben számomra csalódást okozott. Például a németek elleni, idegenbeli mérkőzésen nagy szakmai hibák történtek. Az első negyedórában presszingelni próbáltunk Németország ellen, ami egyáltalán nem működött, és egy súlyos vereség lett a vége. Az ilyen bakik megbocsáthatatlanok, és nem lehet őket későbbi sikerekkel kompenzálni. Ezek alapvető stratégiai kérdések, amiket jobban át kellett volna gondolni.
Az a kérdés, ki beszélte rá Marco Rossit a presszingre. Vagy ha senki, akkor ő maga hozta meg ezt a hibás döntést? Bárhogy is volt, ez elfogadhatatlan.
Egy ilyen helyzetben tisztában kell lenni az erőviszonyokkal. Az 5-0 egyszerűen túl nagy arányú vereség ahhoz, hogy bármi más elfedje. Ez az a pont, ahol újra kell gondolni a hozzáállást. (Szerinted mi lett volna a helyes stratégia?) Egy ilyen mérkőzésen sokkal defenzívebb, szervezettebb játékot kellett volna játszani. Védekezésre és kontratámadásokra építeni – ez lehetett volna a realitás. Nem szabad elvárni, hogy a válogatott domináljon, főleg idegenben, egy Németország szintű ellen. A nagy vereségek elkerülése is fontos egy csapat fejlődése szempontjából, mert az ilyen eredmények mentálisan is megtörik a játékosokat és a szurkolókat.
Sokan elképesztően jó edzőnek, de kissé nehéz embernek tartanak. Mikor mondták ezt utoljára neked?
Nem is tudom, nem keresem már annyira az emberek társaságát. Ha hívnak valahova, elmegyek, ha nem, akkor elvagyok otthon. Megsétáltatom a kutyát reggel, és kész. De nagyon sok dolog miatt vagyok elkeseredve.
Például azok miatt, akik annak idején elterjesztették rólam, hogy ha én érkezem egy klubhoz, az a habitusom miatt mínusz 15 pontot jelent. Nyomot hagy bennem az ilyen igazságtalanság, de én már túl vagyok ezen.
Csak azt remélem, hogy azoknak, akik ilyesmit mondtak, egyszer lesz egy kis lelkiismeret-furdalásuk. (Úgy érzed, hogy nem becsülték meg az elvégzett munkádat?) Ez biztos. Pedig mindig a tisztesség vezérelt. Nem csapódtam ide-oda, nem kötöttem kompromisszumot a saját elveimmel. Soha nem ittam, soha nem mentem a kollégákkal „haverkodni”, és soha nem álltam be egyetlen klikkbe sem. A munkámat önállóan végeztem, és talán ezért sem kerültem soha „topra”. De tudod mit? Ez sem baj. Legalább a tükörbe tudok nézni. (Maradt benned tüske?) Már semmiért nem haragszom, de azok az emberek néha eszembe jutnak, akik szándékosan tönkretettek. Például amikor Pécsen dolgoztam, a csapat az első helyen állt, és mégis kirúgtak. Azóta sem mondták meg, hogy miért. Ez is olyan, mint amikor a Real Madrid kirúgta az edzőjét, aki megnyerte a bajnokságot. Van ilyen.
Mi jut elsőként eszedbe a mostani szurkolókról, amikor kint vagy egy-egy meccsen?
Néha még elmegyek egy-egy Fradi-meccsre vagy egy kisebb találkozóra az NB II-ben. De az az igazság, hogy a nézőtéri hangulatot már nem nekem találták ki. A 76 éves bölcsességem mondatja velem, hogy ne keressem a problémákat.
Nem bírom azt az anyázást, ami ott folyik. Egyszerűen nem bírom elviselni, amikor a szurkolás nem a csapat hajtásáról szól, hanem egymás szidalmazásáról.
A futball ennél sokkal többet érdemel. Én mindig azt vallottam, hogy a drukkolás a csapatról szóljon, ne pedig arról, hogy ki tudja jobban a másikat sértegetni. Ezért csak ritkán megyek meccsre.
Ha most adhatnál egyetlen utolsó tanácsot a magyar futball vezetőinek, mi lenne az?
Engedjük a magyar edzőket és a fiatal magyar játékosokat kibontakozni. Ez a legfontosabb. A magyar edzők semmivel sem rosszabbak, mint a külföldiek, akiket idehoznak. Tudod, a magyar edzőket az MLSZ segítségével kicsinálták. Felelőssé tették őket azért, hogy a magyar futball ide jutott. Ez akkor kezdődött, amikor Szalai Ádám tette azt az ominózus nyilatkozatot, és utána Egervári Sándor távozott. Azóta pedig mintha elfelejtették volna, hogy milyen értékeink vannak. (Miért kerülhettek parkolópályára a magyar edzők?) A magyar edzők hitelessége már abban a pillanatban elveszik, amikor belépnek az öltözőbe. Elmondták őket mindennek – alkalmatlannak, gyengének –, és ez a hozzáállás egyszerűen tönkretette őket. Az MLSZ is hozzájárult ehhez, mert nem védte meg őket. Semmivel sem rosszabbak, mint a külföldiek. Ugyanazt a tananyagot tanulják a Pro Licenc-képzésen, mint például az angol edzők. Én is ismerem az angol tananyagot, megvan nálam lefordítva, és szakmailag ugyanaz. A különbség az érdekérvényesítésben van.
A magyar edzőknek egyszerűen nincs erejük kiállni magukért. Pedig szerintem az is egyértelmű, hogy egy magyar csapatnál magyarul kell beszélni.
Hogyan várhatjuk el, hogy a játékosok megértsék az edzőt, ha angolul kommunikál? Még ha le is fordítják, az nem ugyanaz. A magyar nyelv gazdag, és egy szó több jelentéssel is bírhat. Ha nem pontosan fordítanak, az egész mondanivaló félremehet. (Volt már példa arra, hogy emiatt gondok adódtak?) Persze! Dolgoztam olyan külföldi edzővel, akinek a tolmács lefordította az instrukcióit, de a jelentése szakmailag értelmetlen volt. Nekem kellett helyrehoznom a helyzetet. De ez nem működik hosszú távon. A játékosoknak érteniük kell, mit várnak el tőlük, és ez csak az anyanyelvükön lehetséges. Éppen ezért támogatnunk kell a magyar edzőket és a fiatal magyar játékosokat. Ha ezt nem tesszük meg, sohasem lesz valódi fejlődés. Büszkének kell lennünk a saját embereinkre, és megadni nekik a lehetőséget, hogy bizonyítsanak. Ez a kulcsa a magyar futball sikerének.
