Mintha így lenne kerek a történet: ifj. Lisztes Krisztián pont két évtizeddel azok után igazol a világ egyik legjobb bajnokságába, hogy édesapja megnyerte azt.
2004. április 25., vasárnap. A nap, ami mindent megváltoztatott idősebb Lisztes Krisztián életében.
A Bundesliga 30. fordulójában az éllovas Werder Bremen a Bochumhoz látogatott. Nem volt túlságosan emlékezetes a meccs, az előző négy bajnokijukból hármat is döntetlennel végző brémaiak nem tudták feltörni az élmezőnyhöz tartozó bochumiak védelmét. Pedig az eltiltott Ismaeltől eltérve a szokásosan bombaerős felállás (Reinke – Stalteri, Baumann, Krstajic, Schulz – Borowski, Lisztes, Ernst, Micoud – Ailton, Klasnic) rohamozta a kaput, a kispadról ráadásul beszállt Charisteas és Nelson Valdez.
A hajrához közeledve viszont történt valami, ami nagyon is eltörölte a 0-0-s eredmény halvány emlékét: Lisztes egy ártalmatlan szituációnál súlyosan megsérült. Egyből látszott, hogy nagy a baj, a 75. percben nemhogy le kellett cserélni, de hordágyon vitték le a pályáról. A vizsgálatok után az orvosok az egyik legszörnyűbb diagnózist állapították meg, hiszen elszakadt a térdszalagja, ráadásul sérült a csont és a porc is mellette, ami hosszú kihagyást vetített elő.
Azt viszont talán nem lehetett sejteni, hogy az egész pályafutását kettétöri – vagy ha a címben szereplő vonalon maradunk: elszakítja.
Pedig csodaszépen alakult minden.
1993-ban, mindössze 17 évesen debütált a Ferencváros első csapatában, majd még 20 éves kora előtt bajnok és kupagyőztes lett. Sőt, úgy volt vezéralakja a Bajnokok Ligája csoportkörébe bejutott csapatnak, hogy a Grasshoppers elleni találatával az első magyar gólszerző lett a BL történetében. Közben bemutatkozott a válogatottban, amellyel kiharcolta az olimpiai részvételt, így minden jel arra utalt, hogy óriási karrier állhat előtte.
Már 1994 végén figyelte őt a német élvonalban szereplő VfB Stuttgart, majd szerződést ajánlottak neki. A 20. születésnapja előtt egy nappal, 1996. július 1-jén írt alá a svábokhoz, majd a megegyezés után fél évig még a Fradiban maradt. Az érdeklődés erejét mutatta, hogy a Japánba igazoló Dunga helyére nézték ki őt, és bár időközben érkezett a középpályára a Sportingtól az 1994-es világbajnokság egyik legjobbja, a bolgár zseni Kraszimir Balakov, így is egyből megkapta a lehetőséget a Bundesligában.
Először 1997. február 22-én, a Karlsruhe ellen 1-0-ra megnyert hazai meccsen lépett pályára, Joachim Löw a 79. percben küldte őt pályára. A legtöbbet, egy teljes félidőt az 1860 München ellen játszotta, és bár „csak” epizódszereplőként, de a szezon végéig 12 mérkőzésen szerepelhetett. 20 évesen ez is nagy szó volt, mint ahogy az is, hogy a Köln ellen 5-1-re megnyert bajnokin gólt szerzett.
Miközben Magyarországon folyamatosan felmerült a kérdés, vajon épp a Stuttgarthoz kellett volna-e szerződnie, vagy máshova, ő szépen gyűjtögette a tapasztalatokat. Intertotó-kupát és Német Kupát nyert a csapattal, a KEK-ben döntőztek, az 1998/99-es szezonban 41 tétmeccsen összesen 2340 percet játszott, majd 2001-es távozásáig minden szezonjában gólokat szerzett.
146 Stuttgart-mezben játszott tétmeccset, 15 gólt és 12 gólpasszt követően a Werder Bremenhez igazolt. A váltást a nagyobb lehetőség reménye jelentette, és erre tökéletesen rá is talált. A Werder formálódó csapatába nagyon illett, Thomas Schaaf a kirakósban hol a középpálya jobb szélére, hol a közepére helyezte őt. Öt góljával és nyolc gólpasszával oroszlánrészt vállalt abból, hogy a brémaiak az 1995 utáni hét év legjobb eredményével a hatodik helyen zárják az idényt. Időközben 2002 februárjában, a svájciak ellen 2-1-re elveszített barátságos mérkőzésen életében először és utoljára csapatkapitányként vezethette ki a válogatottat a ciprusi Tsirio Stadion gyepére.
A 2002/03-as szezon egyénileg az addigiakhoz képest nem sikerült olyan kiemelkedően, egy gólt és hat gólpasszt jegyzett, de csapatszinten még előrébb léptek a Bundesligában, az ötödik helyen zártak. Ezt követte a felejthetetlen menetelés: 39 tétmeccs, három gól, hét gólpassz, 3103 játékperc, és egy nagyon kiemelkedő szezon bajnoki címmel és kupagyőzelemmel.
Mégis a csúcson jött a legnagyobb mélység.
A bajnoki ünneplésre a sérülése miatt mankóval bicegett, a salátástállal jóformán nem is készült róla normális fotó.
Pont, ennyi, vége.
A Werder ugyan mindent megadott Lisztesnek a visszatéréshez, így egy évvel később, a 2004/05-ös szezon végén pályára is léphetett a Bundesligában, ám folyamatosan műtétek vártak rá, és sosem tudta megközelíteni azt a szintet, ahol volt. 2005 nyarán a Mönchengladbachhoz igazolt, ahol mindössze hat tétmeccset tudott vállalni, majd hosszú kihagyást követően, 2008-ban az NB II-es Ferencváros színeiben lépett ismét pályára.
Ezt követte ugyan még egy féléves németországi kitérő – 2009 első felében, a Bundesliga 2-ben a Hansa Rostocknál –, de maradt a magyarországi levezetés. 2015 nyarán a Soroksárból vonult vissza.
A sérülését követően otthon minden rendben volt, 2005 májusában ugyanis megszületett második gyermeke, ifjabb Lisztes Krisztián. A történet gyakorlatilag ezzel kezdődött el.
A legnagyobb mélységben jött a csúcs.
A hasonlóság kísérteties: a „kis” Lisztes ugyanúgy 17 évesen debütált az NB I-ben, mint édesapja, ugyanúgy jó teljesítménnyel és gyorsan lopta be magát a Fradi-szurkolók szívébe, és ugyanúgy igazol Németországba – a Frankfurt még egy ideig, egészen pontosan egy szezonig Magyarországon hagyja őt fejlődni.
Idősebb Lisztes Krisztián nem egyszer mondta el, hogy úgy érzi, bőven maradt még a karrierjében, nem elégedett, és hiányérzete van.
Pont a brazil meccs előtt sérültem meg, és úgy gondolom, ha nincsen ez a sérülés, akkor nem az a kérdés, hogy 49 vagy 50 válogatottságom van, hanem, hogy 49 vagy 90. De ez benne van sajnos a sportban, utána a térdem már nem engedte, hogy válogatott szinten tudjak futballozni
– mondta tavaly az NB1.hu-nak.
Talán az élet mostantól kárpótolja, ráadásul a legszebb módon: a fia élheti, viheti tovább az álmait a Bundesligában.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
