ZTE: megvan, mikor tarthat újra Magyarországon edzést az új szakvezető 

Kilenc éve küldték el az FTC-től.

Forrás: ZTE

Ma délután bejelentette a ZTE hivatalosan is azt, amit az NB1.HU egyébként már május 7-én előre jelzett, mégpedig azt, hogy az FTC korábbi mestere, Ricardo Moniz lett a zalaiak új vezetőedzője.

Moniz zalaegerszegi bemutatásáról, illetve arról, hogy mit nyilatkozott Végh Gábor tulajdonos, illetve Dragóner Attila sportigazgató a holland szakvezető kinevezése után, a linkre kattintva lehet olvasni, ám fontos megjegyezni, hogy kérdőjeles volt, mikor kerülhet sor a bejelentésre.

Végh ugyanis azt nyilatkozta a bajnokságot lezáró, évértékelő interjújában, hogy reméli, a kiszemeltjük ott tud majd lenni az első edzésen már. Mint akkor az NB1.HU szintén jelezte, Moniz a Hamburgnál dolgozott, magának kellett kérnie a szerződése felbontását.

Moniz tehát már szabad (különben nem történhetett volna meg a bejelentés), a ZTE új bajnokságra történő első edzése híreink szerint június 13-án lesz, tehát ez lesz az a nap, amikor Ricardo Moniz ismét edzést tarthat Magyarországon.

Monizzal az FTC 2013. december 1-jén bontott szerződést.

Legfrissebb híreink