nb1.hu

ZTE: a Fradi legendája lett a sportigazgató

Nyáron csatlakozik a klubhoz.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Dragóner Attila lehet a ZTE sportigazgatója, ami most hivatalosan be is jelentett a klub.

ÍME, A ZTE HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A szakember június elsejétől tölti be a pozíciót

A korábbi kiváló hátvéd 1974-ben született Budapesten. Pályafutása során több mint háromszáz mérkőzést játszott az FTC színeiben, emellett légióskodott Németországban és Portugáliában is. Dragóner Attila 28 alkalommal húzhatta fel a felnőtt válogatott mezt és tagja volt az 1996-os atlantai olimpián részt vevő nemzeti csapatnak is.

Aktív pályafutását követően éveken át a Ferencváros utánpótlásában dolgozott, majd 2017-től a Soroksár ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

A 47 éves szakember a 2021/22-es szezon végéig a másodosztályú klubot segíti, majd nyár elejétől csatlakozik a ZTE FC szakmai stábjához.

Amióta megüresedett a poszt, azóta egy ilyen karaktert kerestem. Dragóner Attila mindenben megfelel azoknak a szakmai és emberi kvalitásoknak, amit elképzeltem erre a posztra. Attilától azt várom, hogy az utánpótlástól a felnőtt csapatig összefogja a szakmai feladatokat, és hogy még gördülékenyebb és szervezettebb legyen a munka a klubnál. Emellett természetesen irányvonalat is kell szabnia. – nyilatkozta honlapunknak Végh Gábor, a klub elnöke."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC