Visszavárja a Diósgyőr a Budafoknak kölcsönadottat

Hivatalos bejelentés.

Forrás: dvtk.eu

A DVTK rövid közleménye:

"Zsolnai Richárd a következő fél évben - a jelenleg az NB II. második helyén álló és egyben a feljutásért harcoló - Budafoki MTE csapatát erősíti. Kölcsönadása lejártát követően visszavárjuk."

ELŐZMÉNYEK: A BUDAFOK KÖZLEMÉNYE:

 
,,Klubunk két új játékossal erősítette meg keretét a február 2-án kezdődő tavaszi szezonra. Nyárig kölcsönben szerepel csapatunkban a Puskás Akadémia FC-től érkező Skribek Alen, valamint a Diósgyőri VTK kötelékébe tartozó Zsolnai Richárd. A héten már mindketten Budafokon vettek részt a felkészülés első edzésein és jövő hétfőn új társaikkal együtt utaznak a tíznapos, umagi edzőtáborba.

Élő közvetítés az átigazolásokról - Halmosi Novothny, Feczesin és Kaposvár - NB1.hu

 

A 18 éves Skribek Alen 2017-ben csatlakozott a Puskás Akadémiához, amelynek színeiben pályára lépett a Puskás-Suzuki Kupán, sőt, gólt szerzett az FC Bayern korosztályos együttese ellen. 2018 őszén a PAFC tartalékcsapatában bemutatkozott a felnőtt mezőnyben, az NB III-ban első félévében nyolcszor volt eredményes. A tavalyi esztendőben Csákváron futballozott, tavasszal tizennégy, ősszel hét meccsen játszott és összesen ötször talált be a másodosztályban.
 
"Alen egy rendkívül gyors, jó cselezőkészséggel rendelkező és az összjátékban is hasznos futballista, tipikus szélső, ráadásul a korosztályában az egyik kiemelkedő tehetségnek számít" - jellemezte a korosztályos válogatottakban is szereplő Skribek Alent klubunk sportigazgatója, Oláh Lóránt. "Remélem, hogy hozzá tudjuk őt segíteni ahhoz, hogy az utánpótlásból teljes mértékig és zökkenőmentesen integrálódjon a felnőtt futballba."
 
A 24 éves Zsolnai Richárd Vácon nevelkedett, fiatalon került az első csapathoz, a 2014/2015-ös idényben pedig 17 góllal vette ki a részét az NB III-ból történő feljutásból. Később a másodosztályban is rendkívül hasznos tagja volt a váci együttesnek, amelyben összesen huszonhatszor volt eredményes a Merkantil Bank Ligában. Tavaly júliusban a DVTK-hoz igazolt és gólpasszal mutatkozott be az NB I-ben a Fehérvár elleni, augusztusi mérkőzésen.
 
"Váci időszaka alatt a csapat egyik legjobbja volt, Diósgyőrben viszont az edzőváltás és a vezetőségi változások miatt nem kapta meg úgy a lehetőséget, ahogy arra számítani lehetett" - fogalmazott az érdi, vagyis környékbeli szélsővel kapcsolatban Oláh Lóránt. "Ő egy kimagaslóan technikás, ügyes és intelligens játékos, akire szükségünk van a támadózónában. Tízes poszton és szélsőként is bevethető, Budafokra pedig hatalmas bizonyítási vággyal érkezett, hiszen szeretné bizonyítani, hogy élvonalbeli játékos."
 
Sportigazgatónk hozzátette, tavaszi keretünk a két érkezővel véglegesnek tekinthető.
 
"Nem lett volna indokolt nagy változtatásokat eszközölnünk a keretben, inkább csak picit finomítanunk kellett rajta" - mondta Oláh Lóránt. "Mindkét érkező játékos olyan, akiket nyugodt szívvel engedünk be az öltözőbe, mert jó szellemiségű, motivált srácok. A csapat egységét továbbra is rendkívül fontosnak tartjuk, mert ez az erősségünk."
 
Csapatunk január 13-án, hétfőn utazik el a horvátországi edzőtáborba, amelynek pontos programja hamarosan honlapunkon lesz olvasható."

Legfrissebb híreink