Vinné a diósgyőri közönségkedvencet a Kispest 

Változások lesznek a kapusfronton is!

Forrás:

Mint azt az nb1.hu elsőként jelezte, Gazdag Dániel, aki az Andorra elleni vb-selejtezőn a magyar válogatottban az első gólját megszerezte, a Philadelphia Unionban folytatja a pályafutását. Mint írtuk, a német Transfermarkt szerint 1 millió eurót ér a játékos, ám a Kispest nagyjából 1.5 millió eurót kap érte.

Lehet még egy fontos távozója a Kispestnek, méghozzá Balogh Norbert, akit a török középcsapat, a Gaziantep (is) hív. Balogh piaci értékét egyébként 500 ezer euróra saccolja a német szakportál.

Kérdéses még a kapus Nagy Sándor sorsa is, már csak azért is, mert a túl sok meccset nem hozó Tujvel Tomás szerződését meghosszabbítják, ráadásul, mint azt télen az nb1.hu szintén elsőként megírta, Szappanos Péter is érkezik a Kispesthez Mezőkövesdről.

De térjünk még egy kicsit vissza a Balogh Norbert „vonalára”. Ugye Eppel Márton felépült (év végéig van szerződése), aki szintén előre tolt ék, ám azért, hogy meglegyen a létszám a Kispest vezetői újabb támadót szerződtetnének. 

Az nb1.hu úgy tudja, a kiszemelt a diósgyőri közönségkedvenc Molnár Gábor, akit 1 évig még szerződés köt a DVTK-hoz, a piaci értéke meg 350 ezer euró.

Legfrissebb híreink