nb1.hu

Vidi-Várda: Bódog szerint szétrúgták játékosa fejét – reakciók

Először kezdő játékosának gratulált Carrillo.

Mint ismeretes, hozta a "kötelezőt" a MOL Fehérvár a Kisvárda ellen: a bajnoki címért még egyértelműen küzdeni akaró csapat három újraindítást követő döntetlenje után győzött ismét, méghozzá Nego, valamint Nikolics góljaival. Az egyébiránt jól küzdő Kisvárdának ezúttal meg kellett hajolnia, ám ezzel a játékkal nem valószínű, hogy nagy gondjuk lesz a kiesési harc során.

Vidi-Várda: hiába cserélt egyszerre négyet Bódog – gólok története – NB1.hu

 

A lefújás után a két vezetőedző értékelt.

Joan Carrillo (MOL Fehérvár): "Nagyon fontos győzelmet aratott a csapat egy jó Kisvárda ellen. Az első félidőben sok hibával játszottunk, nem volt könnyű három döntetlen után pályára lépni, ekkor nem ment annyira a játék, de a vezetést sikerült megszerezni. A második félidőben az előny birtokában felszabadultabb, támadóbb focit mutattunk be, sok lehetőségünk volt, és megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, nagyon kellett az öltözőnek a siker. Azon dolgozunk minden nap, hogy a második játékrészben mutatott domináns játékot hosszabb periódusokban is be tudjuk mutatni, ehhez magabiztos játékosokra van szükség, de ez a győzelmekkel majd jönni fog. Még egyszer gratulálok a csapatnak a teljesítményhez és Nyári Patriknak is, aki a Vidiben először volt kezdő NB I-es találkozón.”

Bódog Tamás (Kisvárda): „Gratulálok a Vidinek, megérdemelten nyertek a második félidőben több helyzetük volt. Az első félidőben viszont megmutattuk, mire vagyunk képesek, akkor nekünk volt több lehetőségünk. A gól után viszont csak mentünk az eredmény után, de nem tudok rossz szót mondani a csapatomra, próbálkoztak, mentek előre. Fájó volt az, hogy a második félidő elején talán meg kellett volna kapnunk a lehetőséget arra, hogy eggyel többen legyünk a pályán, úgy gondolom, hogy a magas láb az magas láb, magyarul szólva szétrúgták a Jelena Ricsinek a fejét, de ez van. De a helyzetek alapján megérdemelten nyert a Vidi, jó játékosokból áll, sok sikert nekik a folytatáshoz!”

EMLÉKEZTETŐ
 

MOL Fehérvár-Kisvárda 2-0

Hozta a "kötelezőt" a fehérvári alakulat a Kisvárda ellen: a bajnoki címért még egyértelműen küzdeni akaró csapat három újraindítást követő döntetlenje után győzött ismét, méghozzá Nego, valamint Nikolics góljaival. Az egyébiránt jól küzdő Kisvárdának ezúttal meg kellett hajolnia, ám ezzel a játékkal nem valószínű, hogy nagy gondjuk lesz a kiesési harc során.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: LOIC NEGO

Remekül mozgott, jó passzokat adott, ráadásul ő lőtte a vezető találatot a kiválóan védő Dombó Dávid kapujába. Ezúttal is bizonyította megbízhatóságát.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: BÓDOG TAMÁS NÉGYET CSERÉL

Nyugodtan ki lehetne emelni a két kulcslabdát, azaz Houri és Funsho nagyszerű asszisztját, ám mégis ritka esemény egy négyes csere: Bódog Tamás az 59. percben igyekezett frissíteni csapatán, négy támadó szellemű játékost küldött pályára. Csupán a gól hiányzott a várdaiaktól.

 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

16. perc: Stopira nyert meg egy fejpárbajt a félpályánál, Houri csapott le a labdára, vezette egy darabig, majd zseniális lyukpasszal hozta Negót helyzetbe, aki 13 méterről nem hibázott. 1-0 

87. perc: Funsho centerezése találja meg remekül Nikolicsot, aki mintha lesen lenne, ám a partjelző zászlaja nem leng, így a támadó közelről pofozza a labdát a hálóba. 2-0

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Vidi kedden a Honvédhoz látogat, míg a Várda újabb dobogóssal játszik: a Mezőkövesdet fogadják.

JEGYZŐKÖNYV:
 

NB I, 27. forduló:

MOL Fehérvár-Kisvárda 2-0 (1-0)

MOL Aréna Sóstó, 1325 néző. Vezette: Andó-Szabó
 

MOL Fehérvár: Kovácsik – Rus (Hangya, 72.), Vinícius, Musliu, Stopira – Pátkai, Nyári (Elek, 52.) – Nego (Kovács, 84.), Houri (Funsho, 62.), Petrjak (Hodzic, 62.) – Nikolics. Vezetőedző: Joan Carrillo

Kisvárda: Dombó – Melnyik (Tischler, 59.), Ene, Baranyai, Rubus, Hej – Bumba (Jelena, 59.), Lucas (Sassá, 83.), Karaszjuk, Cukalasz (Kovácsréti, 59.) – Viana (Gosztonyi, 59.). Vezetőedző: Bódog Tamás 

gólszerzők: Nego (16.), Nikolics (87.)

sárga lap: Nyári, Stopira, Nego, Houri, ill. Viana, Hej, Gosztonyi

 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC