nb1.hu

Vidi: fontos jel lehet ma Nikolics jövőjéről

Többen távoznak, többen bizonyíthatnak.

Ma Dél-Spanyolországba utazik edzőtáborozni a Vidi délután, így nem árt összegezni, milyen mozgások voltak már és lehetnek majd a fehérváriak játékoskeretében.

Ahogy azt már többször jeleztük: az őszi szezont Budaörsön töltő fiatalok, Halmai Bálint, Mocsi Attila, Szabó Bálint, Szabó Levente, valamint a Haladásnál pallérozódó Nyári Patrik is elutazik a jelenlegi második helyezettel. 

Élő közvetítés az átigazolásokról – elképesztő péntek! – NB1.hu

 

Nem lesz viszont a küldöttség tagja Anel Hadzic és Danilo Pantics sem. Mint azt már az nb1.hu jelezte, előbbinek a nyáron lejár a szerződése, így a Vidi most kaphat érte utoljára pénzt, Hadzicot hívja is volt klubja, a Sturm Graz. Pantics a Chelsea játékosa, sorsáról a londoniak döntenek. Tény, hogy szinte semmit nem tett le az asztalra Magyarországon.

Georgi Milanovot szintén nyárig köti szerződés a Vidihez, de híreink szerint a csapattal tart ma, habár a Chicago Fire érdeklődik iránta. 

A matyóföldi Budu Zivzivadze hazájában nyilatkozott arról, hogy a Fradi és a Vidi érdeklődik iránta, az nb1.hu viszont úgy tudja, a fehérváriak Nikolics Nemanjával egyeztettek pár héttel ezelőtt. Fontos jel lehet, rajta lesz-e a gépen…

Paulo Viniicius és Huszti Szabolcs még nem tud teljes értékű munkát végezni, de mindketten a csapattal tartanak.

A fehérváriak  január 10-én a svájci másodosztályú FC Winterthur ellen, majd 13-án a helvét első ligás FC Sion ellen játszanak, míg január 15-én a német második ligás VfL Bochum, majd 18-án az ötszörös német bajnok, most Bundesliga II-es VfB Stuttgart lesz az ellenfél.

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC