nb1.hu

Vidi: Dárdai Palkó edzőmeccsen is bemutatkozott

Ráadásul sikerrel.

A MOL Fehérvár első téli felkészülési mérkőzésén 1-0-ra verte a horvát élvonalbeli Rijekát.

A klub honlapjának beszámolója szerint az umagi találkozón Márton Gábor vezetőedző az első félidőben a Rockov – Fiola, Tamás, Musliu, Zeke – Alef – Houri, Pinto – Dárdai, Zivzivadze, Géresi tizenegyet küldte pályára, bemutatkozott tehát a frissen igazolt Dárdai Palkó, aki a félidő felét töltötte a pályán. A játékrész inkább a horvátoké volt, ám gól nem született, a fordulást követően ellenben sort cserélt a Vidi (a második félidőre a Kovács – Bolla, Rus, Stopira, Hangya – Nyári, Nikolov – Petrjak, Nikolics, Funsho – Szabó csapattal álltak fel), egyre inkább átvették a kezdeményezést, majd a 65. percben megszerezték a vezetést: egy Funsho-próbálkozás után a labda Nikolics elé pattant, aki kapura lőtt, egy védőről pedig épp Funsho elé került vissza a labda, aki 6 méterről a bal felsőbe vágta azt (1-0).

A hátralévő időben mindkét gárdának volt lehetősége a gólszerzésre, ám újabb találat nem született, a fehérváriak így 1-0-ra győztek. Legközelebb vasárnap délután lépnek pályára, a jelenleg az osztrák Bundesliga második helyén álló Sturm Graz lesz az ellenfelük.
 

Felkészülési mérkőzés:

MOL Fehérvár-Rijeka 1-0 (0-0)

Vidi, 1. félidő: Rockov – Fiola, Tamás, Musliu, Zeke – Alef – Houri, Pinto – Dárdai (Halmai, 26.) Zivzivadze, Géresi
Vidi, 2. félidő: Kovács – Bolla, Rus, Stopira, Hangya – Nyári, Nikolov – Petrjak, Nikolics, Funsho – Szabó

gólszerző: Funsho (65.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC