nb1.hu

Újpest-ZTE: a 93. percben jött a dráma

Nagyot harcoltak az egerszegiek.

Újpest-ZTE 1-1

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: GERGÉNYI KIÁLLÍTÁSA

Az első félidő végén Gergényi Bence megkapta a második sárgáját, vagyis emberhátrányba került a ZTE. A folytatásban nagyot küzdöttek a vendégek azért, hogy megőrizzék az előnyüket, ami sokáig úgy tűnt, hogy összejön, de a végén jött a csattanó. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DEMJÉN PATRIK

Az, hogy a ZTE sokáig őrizte az előnyét, nagyban Demjén Patriknak köszönhető, aki olykor nagy védésekkel jelentkezett, a bekapott gól nem az ő lelkén szárad. 

A GÓL TÖRTÉNETE:

32. p.: Elaludt az újpesti védelem, amit Németh Dániel góllal büntetett. A ZTE játékosa jobb lábbal becsúszva lőtte a labdát a hazai kapu bal oldalába kb. 9 méterről. 0-1!

93. p.: Egy jobbról érkező beadás után Junior Tallo az ötös környékéről fejelt az egerszegi kapu bal oldalába 1-1!

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A ZTE a következő fordulóban a Kisvárdát látja vendégül (a meccs augusztus 21-én 17.55-kor kezdődik), míg a Vidi-Újpest mérkőzést később pótolják. 

JEGYZŐKÖNYV:

Újpest FC-Zalaegerszeg 1-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 3219 néző, v.:
Vad II.
gólszerzők: Junior Tallo (93.), illetve Németh D. (32.)
sárga lap: Antonov (34.), Bjelos (89.), illetve Gergényi (34., 45+1.), Mocsi (39.), Ubochioma (51.), Májer (53.), Tajti (57.)
piros lap: Gergényi (45+1.)
Újpest: Banai – Pauljevic (Simon K., 66.), Diaby, Csongvai, Kuusk (Bjelos, a szünetben), Antonov – Ljujic (Borello, 78.), Onovo, Boumal – Lahne (Junior Tallo, 66.), Katona M.
Zalaegerszeg: Demjén – Gergényi, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Ubochioma (Carioca, 55.), Sankovic, Tajti, Májer (Mim, 55.; Kovács B., 80.) – Szalay (Huszti, a szünetben), Németh D. (Manzinga, a szünetben)

Az MTI beszámolója:

Eleinte mindkét csapat elsősorban távoli lövésekkel próbálkozott, majd Branko Pauljevic közelről, éles szögből lőtt a kapufa mellé. A játék képe alapján némileg váratlan volt, hogy a 32. percben megszerezte a vezetést a rendhagyó, khaki-narancssárga színösszeállítású, ráadásul Zalaegerszeg térképét mintázó mezben játszó vendégcsapat. Tajti Mátyás lapos, pattogós indítását követően az elmélázó védők és a kapujából rossz ütemben kimozduló Banai Dávid között Németh Dániel lőtte a labdát a hálóba.
    
Az első félidő hosszabbításában Gergényi Bence visszahúzásért megkapta második sárga lapját, így a ZTE 1-0-s előnyben, de emberhátrányban mehetett a szünetre.
    
Több nagy hazai helyzettel kezdődött a második felvonás, ráadásul az újpestiek rendre közelről veszélyeztettek. Állandósult a fővárosiak fölénye, ezért egyoldalú volt a játék, a ZTE csupán néhány kósza ellenakciót tudott vezetni, ám ezek nem hordoztak veszélyt magukban. A szemfüles védőknek, valamint a bravúros védéseket bemutató Demjén Patriknak köszönhetően egészen a hosszabbításig nem kaptak gólt a zalaiak.
    
A 91. percben Tajti kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, és ezt a videobíró-stáb jóváhagyta. A meccs utolsó momentuma az Újpest egyenlítése volt: a 93. percben Giuseppe Borello beadását Junior Tallo közelről a hálóba fejelte.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Ricardo Moniz értékelése:

Milos Kruscsics értékelése:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC