nb1.hu

Újpest: nehéz kezdés után parádés folytatás – ELEMZÉS

Tavaszra végre hazatérhetnek a lilák.

Az előző szezon után némileg keserű szájízzel vághattak neki a lilák az idei bajnokságnak, hiszen csak 1 ponttal voltak lemaradva a negyedik kispestiektől, akik már indulhattak az Európa-liga selejtezőjében. Azonban, ha megkérdezne bárki egy Újpest szurkolók, valószínűleg nem azt hozná fel a klubbal kapcsolatban a legnagyobb problémának, hogy nem játszottak nemzetközi meccset, hanem hogy elvették a címerüket. Ez az ügy nem idén robbant ki, de még mindig nem jött rá a vezetőség, hogy a szurkolókért dolgoznak és jelenleg nem is úgy néz ki, hogy ezen változtatnának. A jelenlegi tulajjal marad a logóvá alacsonyított címer, bármennyire is ellenállnak a szurkolók.

Az idei szezonnak, legalább a pályán, szép reményekkel vágtak neki. Magyar válogatott futballistákat sikerült szerződtetniük, Szakály Péter és Feczesin Róbert személyében. Azonban némi hátráltató tényező is akadt a szezon kezdetén, hiszen kénytelenek voltak albérletbe költözni a Vasas otthonába, mivel a Szusza Ferenc Stadionba ki kellett építeni a pályafűtést.

Nem hozott szerencsét nekik a piros-kék környezet, hiszen a nyitófordulóban 3-1-re kikaptak a Puskás Akadémiától. Ezt a botlást 7 nappal később sikerült orvosolniuk, a DVTK vendégeként tudtak nyerni, ám ezután hullámvölgybe kerültek. A következő 3 bajnokin csak 1 pontot tudtak szerezni, ám ezt a sorozatot egy Debrecen elleni győztes hazai bajnokival megtörték, majd rá is tettek egy lapáttal, hiszen a Videoton is le tudták győzni idegenben. A következő három meccsen ismét csak eggyel növelték a pontjaik számát, közben a Derbit el elbukták. Viszont ezután kezdett beérni a munka, a maradék 7 meccsen 5-ször arattak diadalt, emellett egyszer játszottak döntetlent és csak egyszer kaptak ki.

A Magyar Kupában is szépen tartják magukat, bár eddig csak alacsonyabb osztályú ellenfelekkel találkoztak. A harmadosztályú Hatvanon magabiztosan jutottak tovább, majd a másodosztályú Ajka izzasztotta meg őket egy félidő keresztül, ám a második játékrészre már felőrölték őket. A legutóbb a hánytatott sorsú Váchoz látogattak Balassagyarmatra, ahol egy hét késéssel ugyan, de 3 rúgott és 0 kapott góllal mentek tovább. A következő körben igazi rangadó vár majd rájuk, hiszen a Fehérvárral csapnak össze, immáron oda-vissza vágós rendszerben.

Az Újpest az 5. helyről várhatja a tavaszt, igazán szép reményekkel. Ha a téli felkészülés során is meg tudják őrizni az ősz végi formájukat, akkor ebben a szezonban már nemzetközi szereplést érő helyen végezhetnek. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC