nb1.hu

Újpest: Diósgyőrből pótolhatják Feczesint

Az NB I-ben és az NB III-ban is egyszer volt eredményes az ősszel.

Hatalmas érzelmi hullámokat generált az, hogy Feczesin Róbert, az NB I góllövőlistájának a vezetője a másodosztályú Vasashoz igazolt. Az angyalföldiek tiszta szívből örülnek annak, hogy a támadó visszatért a piros-kékekhez (ifistaként két évet húzott le a csatár a Fáy utcában, innen került át szinte a teljes utánpótlással Újpestre), míg a lila-fehér hívek, érthető okokból, még jobban elkeseredtek.

Utóbbiak pláne azért is, mert a legjobbjukat veszítették el úgy, hogy még nem volt érkező a csapathoz.

Most viszont változhat a helyzet, mert az amigeleken.hu diósgyőri szurkolói portál arról adott hírt, hogy a DVTK-nál szabadlistára tett Bacsa Patrik a liláknál köthet ki. Bacsa eddig 199 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken a találkozókon 27-szer volt eredményes.

Élő közvetítés az átigazolásokról – Priskin és Remili is bemutatkozott – NB1.hu

 

Az őszi szezonban viszont már csak 9 mérkőzésen kapott szerepet, 1 gólt szerzett, volt, hogy a második csapatnál kellett edzenie. Bacsa az NB III-ban egyszer játszott és egyszer volt eredményes, a Sényő elleni, hazai pályán elszenvedett 4-3-as vereség alkalmával. Az élvonalban a Vidi ellen talált be a kapuba november 30-án, akkor is zakózott a DVTK, méghozzá hazai pályán 3-1-re.

AZ ÚJPEST EDDIGI TÉLI TÁVOZÓI
Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Feczesin Róbert (Vasas), Kovács Lóránt (Sepsi OSK – Románia), Rosy Lubaki (szabadon igazolható), Karol Mészáros (SK Dynamo Ceske Budejovice – Csehország), Bojan Szankovics (Irtis Pavlodar – Kazahsztán)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC