nb1.hu

Újpest: balhé a biztonságiak és a szurkolók között

Két, különböző állítás között lehet az igazság.

Mint arról beszámoltunk, az Újpest az NB I 10. fordulójában megszerezte első bajnoki sikerét, 80 percet emberhátrányban futballozva odahaza 1-0-ra verték a MOL Fehérvárt múlt pénteken.

A találkozót megzavarta egy nézőtéri incidens, amivel kapcsolatban beszámolt az Újpestről kitiltott Blikk – ebből idézünk.

"Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő testközelből látta a biztonságiak és a szurkolók közötti dulakodást, s videót is készített arról, ami alapján rendőrségi feljelentést tett. Az ügy kivizsgálását kérte Varju László újpesti országgyűlési képviselőtől és Déri Tibor polgármestertől is. – Ötven-hatvan embert nem engedtek be a meccset megelőzően a biztonsági igazgató utasítására azzal az indokkal, hogy nem szóltak előre, hogy jönnek. Ultrákról volt szó, de nem szervezetten érkeztek, hanem kettesével, hármasával, s néhány 14-15-16 éves fiúnak is sikerült bejutnia. Az első játékrészben nem volt probléma, aztán a másodiban szóltak nekik, hogy „mától fogva nem lehet a tribünön állni”. Ebből alakult ki a szóváltás, s káromkodva, gorombán beszéltek a hat-hét tizenéves sráccal. Kijelentették a rendezők, aki nem hajlandó leülni, annak el kell hagynia a stadiont. Aztán, amikor már elcsendesedett volna a helyzet, egyikük, tőlem két méterre, arcon ütött egy 15 éves fiút. Erőfölényben volt, ráadásul nem önvédelemből tette, hanem megtorló jellegű erőfitogtatásnak tűnt. Felháborító, ami történt!" Hozzátette: ahogy a felvételen látható, a vétkes nem viselt rendezői mellényt, nem volt rajta jól látható azonosítószám és jelvény. Nem rendezőként, hanem közreműködőként lehetett jelen, így nem is léphetett volna fel a szurkolókkal szemben. Ehhez képest a kollégáinak kellett lefogniuk…"

A Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő néző is hasonlóan jelzett az esetről. "Az 55. perc körül elkezdtek kitessékelni egy kisebb szurkolói csoportot. Ekkor egy közreműködőnek tűnő, mellényt nem viselő férfi hátulról letépte a srác kapucniját, és ahogy utóbbi megfordult, arcon is ütötte őt. Nem történt olyasmi, ami a tettlegességre okot adott volna."

A lapnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, feljelentés alapján garázdaság gyanúja miatt eljárást indítottak. A Blikk kiemelte továbbá, kérdezték a klubot, de egyelőre nem reagáltak a lilák – amennyiben megteszik, az nb1.hu azonnal beszàmol róla.

Mindeközben Újpest-szurkolóktól az alábbi bejegyzéseket kaptuk:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC