Újabb bejelentésekre készül a Vidi

A sportigazgató árulta el.

Forrás:

Nemrég jeleztük, hogy Nego Loic meghosszabbította a szerződését a Vidivel, ám a felek azt nem árulták el, hogy meddig. Kovács Zoltán sportigazgató viszont megszellőztette, hogy hamarosan újabb megállapodásokat jelenthetnek be:
 
„"Ahogy korábban is többször mondtam, az egyik legnagyobb erősítés az a számunkra, ha az értékeinket meg tudjuk tartani. Nego Loic teljesítménye mindent elmond arról, miért is kínált neki új szerződést a klub. Számtalanszor bizonyította, hogy nemzetközi szinten is képes arra a kiemelkedő futballra, amit a hazai bajnokságban megszoktunk tőle. Örülök, hogy hosszabbítani tudtunk. Egyébként folyamatosan tárgyalunk a többi meghatározó játékosunkkal is a folytatásról, büszkén mondhatom, hogy lesznek még fontos bejelentéseink a közeljövőben".
 

Legfrissebb híreink