nb1.hu

Tényleg megszűnhet a Haladás – a legújabb információk

Nem jön a várt megmentő. Összeomlás szélén a klub?

 

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy óriási bajban van az NB I-től a mögöttünk hagyott szezon végén búcsúzó Haladás. A szombathelyi klub jövőjéről a város legutóbbi, június 18-i közgyűlésén tárgyaltak, ám nem került közelebb a klub a megoldáshoz – sőt…

Óriási gondok vannak a Haladásnál

 

A legfrissebb részleteket az ugytudjuk.hu szedte össze. Mint ismeretes, a klubot üzemeltető Haladás Labdarúgó Kft. már korábban azzal a kéréssel fordult a szombathelyi önkormányzathoz, mint kisebbségi tulajdonoshoz – amelynek egyébként alig van több tulajdonrésze 5%-nál -, hogy dobjon neki mentőövet és 150 millió forinttal segítse ki a gazdálkodását. Erre az önkormányzat azt válaszolta, hogy ha a Haladás eleget tesz a feltételeknek, akkor hajlandóak odaadni az összeget, ami gyakorlatilag az éves 50 millió forintos támogatás, csak éppen három évnyit előre megkapnak.

 

A június 18-i közgyűlésen a csapat ügyvezetője Tóth Miklós azt mondta, a Haladás nem fogja aláírni a támogatási szerződést, ha a kezesség és az a pont bent marad, ami szerint az önkormányzat teszi utoljára a pénzt a cégbe, előtte arányosan minden tulajdonos bepakolja a saját összegét. Egy gyors frakcióvezetői egyeztetés következett majd a képviselők arra jutottak, hogy minden marad a régiben, így nem veszik ki ezt a két pontot.

A klub tegnap tartott taggyűlést, ahol az ugytudjuk.hu információi szerint ott volt az a Homlok Zsolt is, akivel kapcsolatosan korábban azt rebesgették, esetlegesen megveheti a Haladást, ám ha minden igaz, kerek perec kijelentette, ő nem fogja megvásárolni a klubot. Korábban maga Illés Béla, a csapat egyik tulajdonosa mondta azt, hogy egy forintért bárkinek eladó a Kft. Azt azonban már nem tette hozzá, hogy mekkora is a klub hátraléka. Az ugyanis még a legagyafúrtabb üzletembernek sem akkora biznisz, hogy egy forintért vegyen egy fél, esetleg egy milliárdos tartozást felhalmozott céget. A portál hozzáteszi: egyelőre annyi biztos, hogy a Haladás körül szinte percenként változik a helyzet, jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a csapat valóban az összeomlás szélére került.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC