nb1.hu

Távozhat a Loki sikeredzője?

Zajlanak az egyeztetések.

Remek szezont futott a DVSC: a debreceni csapat a bajnokságban a harmadik helyen végzett, míg a Magyar Kupában az elődöntő jelentette a végállomást. A hajdúsági szakmai stáb igyekezett hazai (helyi kötődésű) játékosoknak bizalmat szavazni, így a szurkolók szemében még fényesebben csillog a bronzérem. 
 
A szép siker ellenére sem lehet mérget venni arra, hogy Herczeg András marad a Loki vezetőedzője. A kiváló szakember 2017 nyarán kétéves szerződést kötött a klubbal, tehát a megállapodás hamarosan lejár. A haon.hu értesülései szerint a debreceni elöljárók már megkezdték a tárgyalásokat Herczeg Andrással, de eddig nem jutottak dűlőre a felek. Pedig az idő sürgeti a vezetőket, hiszen a csapat a jövő héten már bele is vág a felkészülésbe. 
 

null

null

Herczeg korábban kétszer nyerte meg a bajnokságot a Debrecennel, valamint a Magyar Kupában is kétszer vezette a trónig a csapatot. Emellett nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a BL-ben és az Európa-ligában is a csoportkörben szerepeltek a hajdúságiak Herczeg irányításával.
 
Az eredmények fényében azért óriási szenzációt okozna, ha Herczeg búcsút intene a piros-fehéreknek.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC