Sannino döntőre készül - ELŐZETES

Vignjevics szerint nehéz dolguk lesz.

Forrás: Honvéd

Fővárosi rangadót is rendeznek a hétvégén, a Honvédhoz látogat az Újpest.

A Honvéd a gyenge szezonkezdés után magára talált. Jelenleg a hatodik helyet foglalják el, 23 pontot szereztek eddig. Az előző fordulóban a Debrecen vendégeként ért el 1-1-es döntetlent, győzelemmel szeretnék búcsúztatni az évet.

Giuseppe Sannino ezt mondta el a meccs előtt:

„Bár az év utolsó mérkőzésén lépünk pályára az Újpest ellen, úgy tekintünk a találkozóra, mintha a szezon első meccse lenne, mintha egy döntőre készülnénk. Mindent bele kell adnunk és a maximumot akarjuk kihozni a találkozóból. Nem számít, a szezon eddigi része, nem számít a kisvárdai, vagy éppen a debreceni bajnoki, hiszen vallom, minden mérkőzés egy külön történet. Tiszteljük az Újpestet, de ha nyerünk, akkor szebbé tesszük a klub és a szurkolók karácsonyát, márpedig nekünk ez a célunk, győzni akarunk!”

A lilák kifejezetten jó formában vannak mostanában, csak a DVTK ellen botlottak. Ugyanannyi pontjuk van, mint a kispestieknek, azonban egy hellyel előttük vannak. Győzelem esetén tovább tapadhatnak az élmezőnyhöz.

Nebojsa Vignjevics így nyilatkozott:

„Ahogy eddig minden alkalommal, most is nagyon nehéz dolgunk lesz a Honvéd ellen. A védelmük erős és a Lanzafame-Moutari párosnak köszönhetően a támadószekciójuk is rendkívül veszélyes, így az utolsó pillanatig nem tudhatod, hogyan alakul a meccs. Tiszteljük az ellenfelet, de a saját játékunkat akarjuk játszani, jó formában vagyunk és mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni a félévet. Mondhatni semleges pályán leszünk, hiszen a Honvéd sem a saját stadionjában játszik. Ez talán a mi hasznunkra is lehet, szóval úgy gondolom megnyerhetjük az összecsapást.”

Legfrissebb híreink