nb1.hu

Puskás Akadémia: két igazolás nem valósult meg 

NB II-be került a téli szerzemény, Hornyák ígéretet tett.

Az első tavaszi fordulóban a Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja majd, a két gárda felkészülésében lényegi eltérések vannak.

Ugye a Fradi Marbellán edzőtáborozik, Szerhij Rebrov vezetőedző kérte, ha lehet, a magyarországinál melegebb éghajlati körülmények között készülhessenek az előttük álló feladatokra.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia trénere viszont azt vallja, amikor újra lesznek tétmeccsek, akkor is nagyjából ugyanolyan időjárási körülmények várhatóak, mint most, ezért sem utaztak, meg persze a vírushelyzet miatt.

A szakmai vezető azt is elmondta, már nem várhatóak nagy változások a felcsútiak játékoskeretében. Kártik Bálintot már bemutatták a felcsútiak, ő a Szparitól érkezett, de bejelentésre került, hogy Csákváron kezdi meg a felkészülést. Ezért is nyilatkozta azt a leigazolásakor, hogy reméli, legkésőbb a nyáron bekerül az első keretbe.

Varga Roland: az FTC ősi riválisa, vagy Törökország? – NB1.hu

 

Hornyák azt is elmondta, hogy két igazolást terveztek erősítésnek, ezek nem valósultak meg, így ennek függvényében lettek volna a távozók is.

A vezetőedző megígérte, hogy továbbra is támadó szellemben futballoznak majd.

FRISSÍTÉS: 21.35

Puskás Akadémia: Varga Roland és a másik meg nem valósult átigazolás – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC