nb1.hu

Pintér az ellenfél kapitányának, Feczkó a saját csatárainak üzent

Ijesztő sérülés.

Mint arról beszámoltunk, nagyon hosszú idő, egész pontosan két és fél hónap után megvan a Mezőkövesd első győzelme az NB I-ben: a matyóföldiek a borsodi rangadón 2-1-re verték a DVTK-t. A találkozón (amelyen Dejan Karan, a DVTK csapatkapitánya egy ütközést követően agyrázkódást szenvedett, kórházba is kellett őt szállítani) Cseri büntetőből, Serderov egy szöglet után talált be, a miskolciak szépítőgólját Drazic lőtte tizenegyesből.

Egyedileg emlékezett meg Maradonáról a DVTK – NB1.hu

 

A lefújást követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Pintér Attila (Mezőkövesd): "Mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánok Dejan Karannak! A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott lehetőség, mi tudtuk hatékonyabban gólra váltani a helyzeteket. 1-0-nál rárúghattuk volna a másodikat, ám kimaradt, ezáltal szorosabb és izgalmasabb lett a találkozó. A folytatásban nekik is voltak helyzeteik, nekünk is voltak, végül mi rúgtuk meg a másodikat. összességében megérdemelte a csapat a győzelmet. A folytatásban sok sikert kívánok a DVTK-nak!"

Feczkó Tamás (DVTK): "Háromszor álltunk szemben a kapussal, ebből kétszer az első 15 percben. Az ilyen helyzeteket értékesíteni kell, és akkor teljesen más mérkőzésről beszélünk. Így is végig domináltunk a mérkőzésen, végigtámadtuk a második félidőt, ekkor az ellenfél elvétve jött át a térfelünkre, mégis tudtak még egy gólt szerezni. Akkor lenne igazán nagy probléma, ha helyzetet sem tudnánk kialakítani, ehelyett minden találkozón több nagy ziccert is kialakítunk, azonban a döntő pillanatban rendre rossz döntéseket hozunk. Ennyi helyzetből mérkőzéseket kell tudni nyerni."

ELŐZMÉNYEK
 

MEZŐKÖVESD-DVTK 2-1 (1-0)

Nagyon hosszú idő, egész pontosan két és fél hónap után megvan a Mezőkövesd első győzelme az NB I-ben: a matyóföldiek a borsodi rangadón 2-1-re verték a DVTK-t. Cseri szerzett vezetést büntetőből az első félidőben, ahol a miskolciak két nagyobb ziccert is elpuskáztak, majd a második félidőben mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a gólra – végül egy pontrúgást követően Serderov duplázta meg a kövesdi előnyt. A végén Drazic ugyan szépített büntetőből, ám újabb találat nem született: Pintér Attilának és csapatának is megtört a jég. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a DVTK csapatkapitányát, Dejan Karant egy kemény ütközés után a félidőben le kellett cserélni, agyrázkódással szállították kórházba.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A MÁSODIK KÖVESDI GÓL

A DVTK több nagy helyzetet is elpuskázott, az egyenlítés helyett pedig hazai gól következett – nem kontrából, hanem egy szögletet követően, ezzel dőlt el a meccs.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: CSERI TAMÁS

Hosszú idő után volt ismét eredményes az NB I-ben a Mezőkövesd válogatott kulcsembere, remekül mozgatta a csapatát, főszereplője volt a sikernek.

 

GÓLOK TÖRTÉNETE:

21. perc: Jurina elesett, Iványi büntetőt ítélt. Cseri Tamás végezte el a büntetőt, és laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0

84. perc:  Szöglet jobbról, Serder Serderov érkezett a hosszúról, és az ötösről a hálóba csúsztatott, 2-0

90. perc: Büntető a DVTK javára Ivanovski megrúgásáért. Stefan Dražić állt a labda mögé, és a hálóba bombázott, 2-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Mezőkövesd a ZTE-hez látogat, a DVTK a Ferencvárost fogadja.
 

JEGYZŐKÖNYV:

Mezőkövesd-DVTK 2-1 (1-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Iványi Zoltán (Tóth II Vencel, Medovarszki János; Káprály Mihály, Kulcsár Katalin).
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Pillár, Szeles, Katanec, Vadnai – Beširović, Berecz Zs., Cseri – Jurina, Nagy D. Vezetőedző: Pintér Attila.
DVTK: Danilović – Shestakov, Polgár, Karan, Hegedűs J., Memolla – Max, Iszlai – Hasani, Dražić, Márkvárt. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Karan helyett Szűcs K. a 32., Vadnai helyett Vajda S. az 55., Nagy D. helyett Serderov és Jurina helyett Vutov a 65., Iszlai helyett Ivanovski a 68., Shestakov helyett Rui Pedro a 76., Cseri helyett Beširović a 82. percben.

Sárga lap: Karan a 20., Pillár és Danilović a 24., Szeles a 40., Cseri és Pintér Attila a 45+2., Hasani a 86. percben.
Gólszerző: Cseri (1-0, 11-esből) a 21., Serderov (2-0) a 84., Dražić (2-1, 11-esből) a 90. percben.

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC