nb1.hu

Paks-Vidi: bejelentés a szurkolóknak

Méghozzá hivatalos.

ÍME, A PAKS BEJELENTÉSE:

"Mégis kinyithatnak a lelátók, szurkolók előtt fogadhatjuk ellenfeleinket.
 
A május 27-ei kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a stadionok lelátói részén a mérkőzések ideje alatt nézők, szurkolók is tartózkodhassanak. Ennek értelmében klubvezetésünk csütörtök délelőtt úgy határozott, már a most hétvégi, MOL Fehérvár elleni, rendkívül fontos mérkőzést is a helyszínen tekinthetik meg szurkolóink!
 
A kormányrendelet ugyanakkor maradéktalanul felhívja a figyelmet arra, hogy a szurkolóknak másfél méterre kell ülniük egymástól. Ez gyakorlatban három egymás melletti szék kihagyását jelenti, valamint az egymás mögötti ülőhelyeket is szabadon kell hagyni. A távolságtartást a beléptetőpontoknál, a büféknél és a mellékhelyiségek közelében is szigorúan kérik betartatni!
 
Klubunk ezeken felül maximálisan figyelembe veszi a Magyar Labdarúgó Szövetség jegyértékesítésre vonatkozó ajánlásait is, mely értelmében szurkolóink csak online és csak PAKSI FC-s szurkolói kártyával vásárolhatnak belépőket ebben az időszakban.
 
Fontos tehát, hogy helyszíni jegyvásárlásra nem lesz lehetőség, még meccsnapon sem! A pénztárak zárva tartanak.

Jegyvásárlás tehát csak és kizárólag a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon lehetséges!
 
Bérleteseinknek az eredetileg fenntartott B3-as és B5-ös szektorokat a B2-es és B6-os szektorokkal kibővítjük, hogy a fentebb említett egészségügyi óvintézkedések ellenére is garantáltan szabad székhez juthassanak. Az általuk elfoglalható székeket megjelöljük, kérjük, csak azokon üljenek!
 
A vendégcsapat szurkolói szintén csak online vásárolhatnak belépőjegyet szektorukba.
 
Jegyáraink nem módosultak:

B1-, B7-szektor
Felnőtt:
1.200.-
Diák, nyugdíjas, női: 800.-

B2-, B6-szektor
Felnőtt:
1.400.-
Diák, nyugdíjas, női: 1.000.-

B3-, B5-szektor
Felnőtt:
1.800.-
Diák, nyugdíjas, női: 1.400.-

C-szektor
Felnőtt:
1.200.-
Diák, nyugdíjas, női: 800.-

Vendég
Felnőtt: 1.200.-
Diák, nyugdíjas, női: 800.-
 
A PAKSI FC a pandémiás helyzetre való tekintettel minden stadionba érkező szurkolótól fokozottan kéri a fentebb leírt, kormányrendeletben is megfogalmazott szabályok betartását, figyelembevételét!
 
Hajrá, Paks!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC