nb1.hu

NB II-es csapatot vert a Vidi – gólösszefoglaló

Bemutatkozott a Kisvárdáról igazolt.

ÍME, A MOL FEHÉRVÁR FC BESZÁMOLÓJA:

"Második nyári edzőmérkőzésünkön Lednev és Heister szünet utáni góljaival győztünk 2-0-ra az Ajka ellen.

Az NB II elmúlt szezonjában a kilencedik helyen zárt FC Ajka ellen, zárt kapuk mögött játszotta második nyári felkészülési mérkőzését csapatunk Sóstón. Michael Boris a Kovács D. – Kojnok, Lüftner, Sabanov, Heister – Pinto, Dárdai – Funsho, Bumba, Csoboth – Babos kezdő tizenegyet küldte a pályára, így először lépett pályára Vidi-mezben a múlt pénteken szerződtetett középpályásunk, Claudiu Bumba.

Aktívan kezdtek a vendégek, a 8. percben Kenderes lövése, majd a kipattanónál Szarka próbálkozása jelentett veszélyt Kovács kapujára, majd az első negyedórában Jagodics két szöglet után is fejelni tudott, mindkétszer fölé. A 17. percben támadónk, a dunaújvárosi 5-0-s győzelem alkalmával betaláló Babos vette célba balról a kaput, Horváth kapus szögletre mentett. A 19. minutumban Funsho kilépésénél, majd a 38.-ban Bumba lövésénél is a vendégek kapusa akadályozta meg az első Vidi-gólt. A 43. percben Funsho jobbról, 21 méterről leadott lövése centikkel suhant el a jobb felső sarok felett, két percre rá Babos a tizenhatos vonaláról lőtt, az ajkai hálóőr a jobb alsónál védett. Az első játékrészt Lüftner mellé szálló fejese zárta.

A szünetben öt helyen változtatott vezetőedzőnk (Alef, Kovács István, Makarenko, Lednev és Petrjak érkezett), a második félidőt pedig remekül kezdték a mieink, tíz perc alatt kétszer vettük be a szintén több helyen frissítő vendégek kapuját. Bár az első veszély a kapunk előtt alakult ki, amikor egy távoli lövést Kovács Dániel tolt a kapufára, az 54. percben Funsho labdaszerzése után Kovács István adott be jobbról, Lednev pedig a hálóba lőtt (1-0). Két perccel később Makarenko pörgette a labdát balra, Heister elé, aki nem hibázott (2-0). A 73. percben Lednev ziccerét védte az ajkaiak kapusa (ekkor már Emil Rockov, Farkas Máté és Berekali Márk is pályán volt, Kovács D., Babos és Heister helyett) majd az ezt követő szögletnél ismét ukrán középpályásunk veszélyeztetett, lövése elkerülte a jobb alsót. Az utolsó tíz percben vendég részről Dragóner előtt adódott nagy helyzet, de közelről fölé lőtt, a másik oldalon Lednev fejelt fölé a kapu előteréből.

Az eredmény maradt a 2-0, csapatunk második nyári felkészülési meccsét is kapott gól nélkül nyerte meg. Legközelebb már jövő szerdán, a török Fenerbahce ellen lépünk pályára az ausztriai edzőtáborban"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC