Mezőkövesd: válogatott játékossal erősítettek

BL-tapasztalattal is rendelkezik az új futballista.

A Mezőkövesdben folytatja a pályafutását Aleksandr Karnitskiy. A fehérorosz középpályás eddig hatszor lépett pályára hazája válogatottjában. A transzferről szóló mezőkövesdi közleményt változtatás nélkül közöljük:
 
"Aleksandr Karnitskiy személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező középpályás írt alá a mai napon a Mezőkövesd Zsóry FC-hez. 
 
Az 1989-ben született játékos profi pályafutását az FK Baranovichi gárdájában kezdte. Eddigi karrierje során légióskodott Izraelben, Oroszországban és Romániában. Legnagyobb sikereit otthon, a BATE Boriszov futballistájaként érte el. Háromszoros fehérorosz bajnok és szuperkupagyőztes, illetve egyszeres kupagyőztes. Tíz alkalommal a Bajnokok Ligájának csoportkörében is szerepelt, ahol gólt is szerzett. Védekező és támadó felfogásban is tud futballozni a középpályán, eddig 215 mérkőzést játszott klubszinten, amiken 26 gólt és 23 gólpasszt jegyzett. Remek teljesítményével felhívta magára a figyelmet a nemzeti csapatnál is, ahol eddig nyolcszor került keretbe, pályára pedig hatszor lépett, többek között Magyarország ellen. 
 
Sok sikert és remek futballt kívánunk neki Matyóföldön!"

Puskás Akadémia: újabb játékost igazoltak le - NB1.hu

A csatár kétéves szerződést írt alá.

Legfrissebb híreink