Megvan, kinek a helyére mehet Priskin Tamás

A DVTK vinné a matyóföldi támadót.

Forrás: Mezőkövesd

Igazi fenegyerek Molnár Gábor, a Mezőkövesd támadója, aki a matyóföldiek mellett a Puskás Akadémia játékosaként is bizonyított már az élvonalban. Eddig 85 NB I-es meccsen játszott, ezeken 19-szer volt eredményes, viszont az utóbbi időben kiszorult Kuttor Attila csapatából.

Ősszel csak 7-szer vetette be a vezetőedző, csak kétszer volt végig a pályán, legutóbb október 19-én, a Vidi elleni 0-0 alkalmával számítottak rá.

Nem nehéz kitalálni, hogy nehézzé vált a helyzete, de ahogyan azt Tóth László sportigazgató a Nemzeti Sportnak elmondta, hamarosan megoldódhat a helyzete:

Élő közvetítés az átigazolásokról - szabadon igazolható lett a Fradi volt tehetsége - NB1.hu

 

„Az nem kérdés, hogy nemcsak a klub, az egész magyar futball nagy értékéről van szó, vétek lenne elherdálni. Szeretnénk olyan megoldást találni, amely megfelel a Mezőkövesdnek és neki is. Az sem titok, hogy többen érdeklődtek már, van-e olyan konstrukció, amelynek keretében részben vagy teljesen megválnánk tőle – ezt meg kell beszélnünk. Még az ünnepek előtt leülünk Tállai András elnök úrral, Kuttor Attila vezetőedzővel és a játékossal, hogy minél előbb kiderüljön, hogyan alakul a folytatás. Senkinek sem jó a bizonytalanság, a Gábor után érdeklődő kluboknak sem, ezért szeretnénk minél előbb pontot tenni az ügy végére.”

Az NS is azt is hozzáteszi, hogy Molnár iránt a DVTK érdeklődik, ami azért sem lenne meglepő, mert Feczkó Tamás csapata csak 16 gólt szerzett a bajnokságban, ennél kevesebbet, 15-öt csak az utolsó Kaposvár.

És ugye a Mezőkövesd meg vinné Priskin Tamást a Fradiból, aki szintén alig játszott...

Legfrissebb híreink