Loki-DVTK: a vendégcsapat nem volt tegnap NB I-es -  REAKCIÓK

Nagyon kemény meccsek várnak a DVSC-re.

Forrás:

Kiütötte a DVSC tegnap a DVTK-t, a debreceniek 4-0-ra győztek. 

A Lokinak, mint falat kenyér kellett a diadal, illetve a jó játék és a sok gól is, ennek ellenére a DVSC még mindig kieső helyen állt, kétpontos hátrányban a már bentmaradó Pakstól lemaradva. A Debrecen a következő fordulóban a bronzéremért harcoló Mezőkövesd vendége lesz, majd az utolsó játéknapon pont a Paksot fogadja.

A DVTK a hétvége többi eredményének is köszönhetően megőrizte élvonalbeli tagságát. Amikor Feczkó Tamás az ősszel átvette a csapatot, a miskolciak kieső helyen álltak.

Kondás Elemér és Feczkó Tamás így értékelte a tegnap esti összecsapást.

Kondás Elemér (DVSC): „A csapat nagy szenvedéllyel játszott, és ami a még fontosabb, eredményesen. Egy kiváló ellenféllel találkoztunk, kellett az első félidő végén a harmadik gól, mert a 2-0 veszélyes eredmény lett volna, mert láthattuk, a DVTK kreatív játékosai révén nagyon jól szervezte a játékot. Stabilitásra törekedtünk, és abból próbáltunk kijönni. Csak a negyedik gól után nyugodtam meg. Bízunk benne, hogy a következő két mérkőzésen annyi pontot szerzünk, ami elég lesz a bennmaradáshoz.”

Feczkó Tamás (DVTK): „Debrecenben csak a szurkolóink nyújtottak első osztályú teljesítményt. Gratulálok a Debrecennek! Menekültünk a kiesés elől, stabil középcsapattá váltunk, ott vagyunk a helyünkön, ahová tartozunk. Vannak olyan játékosok, akik 90 percen keresztül mindent megtettek a sikerért, de ezt nem mondhatja el mindenkiről. Sosem voltunk esélyesek a bronzéremre, menekültünk a kiesés elől, jól szerepeltünk, stabil középcsapattá váltunk. Ott vagyunk, ahová tartozunk” 

ELŐZMÉNYEK:

DVSC-DVTK 4-0

Az NB I-es tagság meghosszabbításáért küzdő debreceniek a DVTK-t látták vendégül a Nagyerdei Stadionban a 31. forduló utolsó találkozóján. A Loki remek rajtjának köszönhetően ismét két vállra fektette a miskolciakat. Érdekesség, hogy a cívisvárosiak március hetedike után tudtak újra három pontot szerezni a bajnokságban. A siker ellenére a DVSC maradt a 11. helyen, ám a fölényes diadal nagy erőt adhat a hajrához.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: SZÉCSI MÁRK

Két góljával abszolút nyerőembernek bizonyult a Loki játékosa. A 26 esztendős futballista ebben az idényben már kilenc gólnál jár az NB I-ben. Érdekesség, hogy az Újpest elleni 4-0-s siker során is duplázni tudott.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A LOKI KEZDÉSE

A kiesés réme sok csapatra bénítóan hat, de a debreceni futballisták megbirkóztak ezzel a nem kis teherrel. A cívisvárosiak már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, ezzel megágyaztak a nagyon fontos győzelemnek.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

8. perc: Varga passzolt Szécsihez, aki két diósgyőri védő között tört a kapura, majd külsővel a jobb alsó sarkot lőtte ki (1-0).

Security Check Required

 

14. perc: Újra Szécsi villant. A debreceni játékos a felezővonal környékéről indult meg, aztán a tizenhatos környékéről a jobb felsőbe bombázott (2-0).

Security Check Required

 

44. perc: Tőzsér ívelt középre, Szatmári nyert meg egy fejpárbajt. A debreceni védő a bal felsőbe fejelt (3-0).

Security Check Required

 

71. perc: A csereként beszálló Trujic harcolt ki tizenegyest. A labda mögé Tőzsér állt, a rutinos játékos a kapu közepébe bombázott (4-0).

Security Check Required

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A nagyon fontos három pontot szerző DVSC a Mezőkövesd stadionjában tehet egy újabb lépést a bennmaradás felé. A DVTK a szintén a túlélésért küzdő Paks otthonában vendégeskedik. Mindkét találkozót szerdán rendezik meg.

JEGYZŐKÖNYV:

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 4-0 (3-0)
Debrecen, 4650 néző, v:
Bognár
gólszerző: Szécsi (8., 13.), Szatmári (44.), Tőzsér (71. - 11-esből
sárga lap: Szatmári (61.), Kundrák (66.), Barna (90.), illetve Kiss T. (65.)
Debrecen: Kosicky - Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Kusnyír (Szabó B., 87.), Kundrák (Bényei, 75.) - Varga K. (Barna, 86.), Tőzsér, Szécsi (Bereczki, 75.) - Adeniji (Trujic, 64.)
Diósgyőr: Danilovic - Sesztakov, Polgár, Brkovic, Memolla (Vági, 46.) - Markvárt (Egerszegi, 46.), Iszlai - Hasani (Makrai, 75.), Rui Pedro (Molnár G., 55.), Kiss T. - Tabakovic (Ivanovski, 56.)

A tabella a linkre kattintva érhető el. 
 

Legfrissebb híreink